Aradi Frigyes (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1979 (Budapest, 1982)

hogy a hibás teljesítés jogkövetkezményeire vonatkozó szabályokat megfelelően alkalmazni kell akkor is, ha a kötelezettség nem dolog szolgáltatására irányul; ilyenkor a kicserélésen a szolgáltatás újbóli teljesítését kell érteni. A jogszabály a kicserélésre, illetőleg a szolgáltatás újbóli teljesítésére csak olyan korlátozást tartalmaz, hogy az a kötelezettnek csak akkor áll jogában, ha a jogosult érdekeinek sérelme nélkül lehetséges, nem határozza meg azonban, hogy a kötelezett a kicserélést (a szolgáltatás újbóli teljesítését) meddig választhatja, meddig ajánlhatja fel, illetve hogy ezt megteheti-e akkor is, ha a megrendelő a szavatossági igényét még nem konkretizálta. Minthogy a kötelezett — a szerződéstől való elállás [Ptk. 306. § (3) bek.] kivételével — a megrendelő által érvényesített bármelyik szavatossági igény helyett kicserélheti a dolgot, illetve a szolgáltatást újból elvégezheti, ezt a jogát természetesen már akkor is gyakorolhatja, amikor a jogosult a hibás teljesítés miatt keletkezett szavatossági igényét konkrétan még nem jelölte meg. Egyébként a kötelezettnek az a joga, hogy a hibás dolgot kicserélheti (a szolgáltatást újból teljesítheti), időbelileg ugyanolyan korlátozást kíván, mint a megrendelőt a szavatossági igények tekintetében megillető változtatási (más igényre való áttérési) jog. Azt az elvet tehát, amely a megrendelő által a kellékhiba miatt érvényesített szavatossági igény megváltoztatása tekintetében érvényesül, irányadónak kell tekinteni a kicserélésre is. Ehhez képest a kötelezett a kicserélésre addig jogosult, amíg a szavatossági igényre vonatkozóan a megrendelővel meg nem egyezett, illetőleg a bíróság jogerős határozatot nem hozott". A GK 19. sz. állásfoglalás az alábbiak szerint módosul. A bevezető részének utolsó bekezdéséből „a 35/1973. (XII. 24.) MT számú rendeletben foglaltakra is figyelemmel" szavak kimaradnak. Az állásfoglalás 1. tétele a következő mondattal egészül ki: „Az árat utókalkulációs, tájékoztató vagy a felek által megállapított irányáron csak abban az esetben szabad meghatározni, ha azt jogszabály vagy árhatósági rendelkezés megengedi". Az 1. tétel indokolása az alábbi szövegű harmadik bekezdéssel egészül ki: „Egyes hatályos jogszabályok [Ptk. 403. § (1) bek., 407. § (2) bek., 17/1975. (XII. 29.) ÉVM—ÁH sz. rendelet 2. sz. mell. 13. p. stb.] lehetővé teszik a gazdálkodó szervezetek vállalkozási szerződéseiben az ellenérték utókalkulációs, tájékoztató vagy irányáron való meghatározását. Ilyen ármeghatározásra más jogszabály (rendelet, államtitkári rendelkezés, utasítás), sőt árhatósági leirat [56/1967. (XII. 19.) Korm. sz. r. 12. § (1) bek. b) pont] is módot adhat. Ezekben az esetekben indokolt, hogy a felek között a szerződés létrejöjjön és annak alapján a munka, termelés meginduljon annak ellenére, hogy az illetékes hatóságok által is elfogadott külső körülmények folytán az ellenérték pontos összegének meghatározása később történik meg". Az 1. tétel indokolásának második bekezdésében a második mondat helyébe a következő szöveg lép: „Erre utalnak a Ptk. 226. §-ának (3)—(4) bekezdésében foglaltak is". A 3. tétel indokolásának első bekezdésében „a 10/1966. (II. 14.) Korm. számú rendelet 13. §-ában" szavak helyébe „a Ptk. 206. §-ának (1) bekez33