Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

Az alperes az 1972. május 27-én kelt védekezésében nem tette vitássá, hogy 7 db hordó maradt vissza a pincében és hogy a gazdaság részére eny­nyit adott át. Az 1972. június 2-án kelt észrevételeiben ezzel szemben már azt adta elő, hogy a felperesnek — a kulcs birtokában — szabad bejárása volt a pincébe és nincs tudomása arról, hogy a felperes mikor hány darab hordót szállított el és hányat hagyott vissza. A pincében tárolt, illetve meg­semmisült hordók darabszámára tehát nincs más adat, mint a felperes egy­oldalú perbeli állítása. A fentiekre tekintettel tisztázni kellett volna egyfelől a felperes által a pincében hagyott, másfelől a gazdaság birtokába került hordók darabszá­mát is. Nem vizsgálta a megyei bíróság azt sem, hogy az alperes a vissza­maradt hordókra vonatkozóan a gazdasággal mit közölt, miben állapodott meg, és hogy a hordók mikor, milyen körülmények között, milyen álla­potban kerültek a szabadba. A fentiek alapján a Legfelsőbb Bíróság — az óvásnak a Pp. 274. §-ának (3) bekezdése szerint helyt adva — a támadott ítéletet hatályon kívül he­lyezte és a megyei bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára uta­sította. A per újratárgyalása során be kell szerezni a peres felek között létrejött adásvételi szerződés eredeti példányát. Tisztázni kell a peres felek letéti szerződésének létrejöttét, az időleges megőrzés (a letét) időtartamát, vala­mint a kár bekövetkezésének körülményeit és a kár összegszerűségét. Ez utóbbival kapcsolatban módot kell nyújtani a felperesnek ahhoz, hogy a megsemmisült hordók darabszámát hiteltérdemlően igazolja. (G. törv. III. 32 188/1974. sz., BH 1975/5. sz. 231.) V. Kötelmi jog 1. A SZERZŐDÉS 1.1 Általános szabályok 30. Eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában a vállalkozói díj — az egyenértékűség elvének figyelembevételével — úgy is meghatározható, hogy a vállalkozó a munkát órabéres foglalkoztatásban végzi [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 36. § (1) bek., Ptk. 200, 201. §]. (Legf. Bír. Gf. IX. 30 646/1974. sz., BH 1975/3. sz. 138. — L. 508. sorszám alatt.) 31. A vállalkozási szerződés módosításának nem érvényességi feltétele a bank által történő előjegyzés [44/1967. (XI. 5.) Korm. sz. r. 33. §, 38/1967 (X. 12.) Korm. sz. r. 20. §*, Ptk. 200. § (2) bek., 402. § (2) bek.]. (Legf. Bír. Gf. V. 33 389/1973. sz., BH 1974/12. sz. 486. — L. 625. sor­szám alatt.) * Hasonlóan rendelkezik a jelenleg hatályos 34/1974. (VIII. 6.) MT sz. r. 22. §-a 40

Next

/
Oldalképek
Tartalom