Görgey Károly (szerk.): A gazdasági perek döntvénytára. Bírósági határozatok 1. kötet, 1973-1975 (Budapest, 1978)

értve azt az esetet is, ha e terveket külön szerződés alapján a szabadalmastársainak szolgáltatja. Ez utóbbi megállapítások azonban nem vonatkoznak arra az esetre, ha a szabadalmastársak másképpen állapodnak meg. Ebben a vonatkozásban az első fokú bíróság a felek már említett szerződését ilyen eltérő megállapodásként tévesen értelmezte, megállapítva, hogy a szerződésben felsorolt feladatokat a felek saját költségükön kötelesek végezni a szabadalom hasznosítása érdekében, és ezzel szemben a feleket csupán az említett 3%-os díj illeti meg. Ez az értelmezés csak abban az esetben volna helytálló, ha a felek megállapodását társasági szerződésnek lehetne tekinteni. Ennek feltételei azonban az adott esetben nem forognak fenn. A felek azonban szerződésükben csupán az együttműködés kérdésében állapodtak meg és lényegében a tevékenységi profilokat osztották szét egymás között. A gyártómű alperes a találmány megvalósítására, a szabadalom hasznosítására a perbeli szerződés szerint kizárólagos jogot nyert. Az ezzel kapcsolatos költségek az alperes saját költségei, amelyek a szabadalom tárgyának értékesítési árában az alperesnek megtérülnek. A gyártómű alperesnek tehát a perbeli szerződéstől függetlenül külön szerződések útján kell megfelelő ellenszolgáltatás ellenében megszereznie mindazt — így a gyártmányfejlesztés tervét is —, ami a gyártmány előállításához és értékesítéséhez szükséges. A fentiek szerint ez áll arra az esetre is, ha a gyártmányfejlesztés tervét a szabadalmastárs készíti. Ilyen külön szerződés nélkül azonban a gyártómű alperes sem a tervek átvételére, sem pedig azok ellenértékének a megfizetésére nem köteles. Márpedig az eljárás adatai szerint a gyártómű alperes sem a beruházási vállalat felperessel, sem pedig a tervező intézettel nem kötött szerződést a perbeli gyártmányfejlesztési tervek elkészítésére vonatkozóan. Minthogy a fentiekből kitűnően tehát a felperes keresete csak szerződés alapján volna megalapozott, esetleg szerződésen kívül jogalap nélküli gazdagodás címén, szerződést viszont a felek nem kötöttek, és szerződésen kívül sem történt az alperes részére teljesítés — az eljárás adatai szerint az alperes a terveket nem kapta kézhez és azt nem használta fel —, a felperes kereseti követelése nem megalapozott. A kifejtettek értelmében az első fokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése alapján — az indokolás fenti kiegészítése és helyesbítése mellett — helyben kellett hagyni. (Legf. Bír. Gf. I. 31 798/1973. sz., BH 1974/3. sz.130.) IV. A tulajdonjog, a birtok és a felelős őrzés 20. Közút tartozékát képező — rézsűtől két méter távolságon belül ültetett — fáknak az útfenntartó által történt kivágása esetén azok ellenértéke a föld tulajdonosát illeti [Ptk. 95. §, 168. § (1) bek. d) pont, 1962. évi 21. sz. tvr. 7. § (2) bek., 7/1970. (XI. 13.) KPM sz. r. 1. § e) pont, XXVI. sz. PED]. A felperes mezőgazdasági termelőszövetkezet keresetlevelében előadta, hogy meghatározott közút 8 méter szélességű útkoronájának mindkét oldalán 2—2 méter széles szabványárok húzódik. A telekkönyvi adatok szerint a közúthoz csak maga az útkorona tartozik, míg az árkok! és az ezek mentén fekvő földek a közút északi oldalán teljes hosszúságban, délen pedig 640 méter hosszú szakaszon a felperes tulajdonában vannak. Az alpe26