Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

eszméletvesztés, rosszullét, ezért 24 órás szolgálatot nem teljesíthet, és csak rövidebb és nappali szolgálatra osztható be. Az alperes a perben nem igazolta, hogy 24 óránál rövidebb, nappali munkaidő-beosztású portási munkahelyet ajánlott volna fel a fel­peresnek. A becsatolt iratból pedig 24 órás, illetve éjszakai portaszolgálatra lehet következtetni. Tévedett tehát a munkaügyi bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a felperes kellő indok nélkül utasította vissza a felajánlott munkahelyeket, és ezért az alperes a felmondási korlátozás ellenére jogszerűen szüntette meg a munkaviszonyát. Az alperes képviselője ugyanakkor úgy nyilatkozott a bíróság előtt, hogy szervezéssel megold­ható az orvosi javaslatnak megfelelő munkaidő-beosztás. Ezért a munkaügyi bíró­ságnak tisztáznia kell, hogy az alperesnél van-e olyan munkahely, ahová a felperes áthelyezhető, és ha igen, a felmondást hatálytalanítani kell akkor is, ha annak oka valós. A munkaügyi bíróság téves jogi megítélése miatt nem folytatta le a szükséges bizo­nyítást a felperes munkaképesség-csökkenése miatt fennálló felmondási tilalomra vonatkozóan sem. A felperes becsatolta a korábbi munkáltatója üzemorvosi rendelője igazolásának másolatát, amely szerint „nevezett részére 1972-ben az OOSZI 50%-os munkaképesség-csökkenést véleményezett". A munkaügyi bíróság ítéletének indoko­lása szerint a felperes portás munkakörében rehabilitációs intézkedés nélkül sem vált tartósan alkalmatlanná, ezért vele szemben ilyen okból felmondási tilalom nem áll fenn. A munkaügyi bíróság álláspontja téves. A 8/1983. (VII. 29.) EüM-PM együttes rendelet 11. §-a (1) bekezdésének a) pontja szerint nem lehet felmondással megszün­tetni a munkaviszonyát a 2. § (1) bekezdése a) pontjának hatálya alá tartozó dolgozó­nak, ha munkaképesség-változásnak mértéke az 50%-ot eléri. A 2. § (1) bekezdés a) pontja szerint pedig megváltozott munkaképességű az a dolgozó, aki egészségi álla­pota romlásából eredő munkaképesség-változás miatt eredeti munkakörében rehabi­litációs intézkedés nélkül teljes értékű munka végzésére tartósan alkalmatlanná vált, de öregségi vagy rokkantsági nyugdíjban, baleseti rokkantsági nyugdíjban, öregségi vagy munkaképtelenségi járadékban, illetve növelt összegű öregségi, illetve munka­képtelenségi járadékban nem részesül. A munkaképesség-változás és az ebből eredő felmondási korlátozás fennállásának elbírálásánál az a munkakör az irányadó, amelyben a dolgozó a munkaképesség­változást közvetlenül megelőzően dolgozott. Ellenkező értelmezés esetében ugyanis a már rehabilitált dolgozó munkaviszonyát is fel lehetne mondani, mert reá ez a fel­mondási tilalom nem vonatkozik. Erre figyelemmel a munkaügyi bíróságnak vizsgálnia kell, hogy a felmondás idő­pontjában milyen mértékű volt a felperes munkaképesség-csökkenése. Ennek érdeké­ben be kell szerezni az OOSZI-tól a vonatkozó iratokat, szükség esetén pedig orvos­szakértő bevonásával tisztázni kell, hogy az 1972-ben megállapított 50%-os munka­képesség-csökkenés fennállt-e a felperesnél a felmondás időpontjában. (M. tört. II. 10 195/1985. sz., BH1986/4. szám 163.) 60. Jogszabályi tilalomba ütközik a munkáltató felmondása, ha a dolgozó munka­viszonyát a keresőképtelenséggel járó betegsége megszűnését követő tizenöt napon belül szünteti meg. A tilos felmondást a felmondási idő utólag történt módosítása nem teszi joghatályossá [Mt. 26. § (4) bek., 29. §, Mt. V.22. § b) pont, 24. § (1) bek.]. A felperes 1973. november 3. óta alkalmazottja az alperesnek, mosónői munkakör­ben dolgozik. Az alperes telepvezetője az 1986. január 8-án hozott intézkedésével négy heti felmondási idővel 1986. február 6-ára felmondta a munkaviszonyát. 68

Next

/
Oldalképek
Tartalom