Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

gondoskodjanak. Miután ez a vállalat nem intézkedett, és az alperes a felperes elhelyezéséről nem tudott gondoskodni, megszüntette a munkaviszonyát. A felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében a felmondás hatálytalanítását és munkaviszonya helyreállítását kérte. A munkaügyi döntőbizottság elutasította a felperes kérelmét. Megállapította, hogy a munkáltató jogszerűen járt el a felperessel szemben. A tangazdaság az állami ménes tartását nem vállalta, a méntartást felszámolta, ezért az ott dolgozó méngondozók munkaviszonyát is meg kellett szüntetni. A felperes részére nem tudott megfelelő munkakört biztosítani. A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetlevelében kérte a munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatását. Előadta, hogy 55 éves, több mint 25 évi munkaviszonya van, ezért az Mt. 23. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya. Állította, hogy az alperesnek K-n méntelepe van, ahol számára munkalehetőséget tudna biztosítani. A munkaügyi bíróság az ítéletével megváltoztatta a munkaügyi döntőbizottság határozatát, és hatályon kívül helyezte a felmondást. Megállapította, hogy a felperes az Mt. V. 23. §-ának (1) bekezdése szerint felmondási korlátozás hatálya alatt áll, mivel csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya annak az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött dolgozónak, akinek legalább 25 évi szolgálati időn alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez legfeljebb 5 éve hiányzik. Az alperes nem tett eleget az Mt. V. 23. §-ának (2) bekezdésében foglalt - más munkakör felajánlása tekintetében fennálló - kötelezettségének. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A per irataiból egyértelműen megállapítható, hogy az alperes - a felperes által sem vitatottan - ezért szüntette meg felmondással a munkaviszonyt, mert a tangazdaság felszámolta a saját lóállományát, és emiatt a továbbiakban nem vállalta az Sz-i Állattenyésztő Vállalatnál nyilvántartott állami mének tartását. A munkaügyi bíróság 1985. március 7-én tartott tárgyalásán a felperes képviselője elismerte azt is, hogy K-n nincs az alperesnek méntelepe. A tárgyaláson tett nyilatkozata szerint azonban a felperes felmondási korlátozás alá esik, és emiatt kérte a felmondás hatálytalanítását. Az alperes tehát valós felmondási okot közölt a felperessel - a tevékenységi kör, a munkakör megszűnése -, és ez a felmondási ok kellő alapul szolgált a felperes munkaviszonyának megszüntetéséhez. A munkaügyi bíróság törvénysértően járt el, amikor a rendelkezésre álló adatok alapján a felmondási ok valóságát nem találta bizonyítottnak. Helytállóan hivatkozott a munkaügyi bíróság arra, hogy az Mt. V- 23. §-a (1) bekezdésének b) pontja szerint csak különösen indokolt esetben mondható fel a munkaviszonya annak az öregségi nyugdíjkorhatárt be nem töltött dolgozónak, akinek a legalább 25 évi szolgálati időn alapuló öregségi nyugdíjra való jogosultság megszerzéséhez legfeljebb 5 éve hiányzik. Ezzel kapcsolatos álláspontja azonban téves. Tényként fogadta el ugyanis a felperes állítását - azt, hogy felmondási korlátozás alatt áll - anélkül, hogy a per anyagában e körben fellelhető és meg nem cáfolt bizonyítékokat vizsgálta volna. A felperes - a keresetlevelében foglalt előadása szerint - 55 éves és több mint 26 évi munkaviszonnyal rendelkezik. A munkaügyi döntőbizottság tárgyalásán felvett jegyzőkönyvből kitűnően 1931. április 9-én született. A felmondás közlésekor (1984. december 8-án) még az 54. életévét sem töltötte be. Az Mt. V. 23. §-a (1) bekezdésének b) pontjában írt védelem azt illeti meg, aki az 55. (nőnél 50.) életévét már betöltötte, és az öregségi nyugdíjkorhatár elérésekor 55