Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Az idézett jogszabályi rendelkezéshez kapcsolódik a Legfelsőbb Bíróság Munkaügyi Kollégiumának 93. számú állásfoglalása, amely szerint az üzemi balesetre alapított járadékigény elévülését illetően meg kell különböztetni a keresetveszteségben mutat­kozó károsodás egymástól viszonylag elkülönülő három szakaszát. Az elévülés kez­dete az első szakaszban a táppénzes állományba kerülés, a második szakaszban az üzemi balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenés folytán első ízben bekövetke­zett keresetveszteség,^ a harmadik szakaszban pedig a rokkantsági nyugállományba helyezés időpontja. így szabályozza ezt a dolgozók életének, testi épségének vagy egészségének sérelmével kapcsolatos károk megtérítéséről szóló 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 13. §-a is. A munkaképesség-csökkenés és az üzemi baleset közötti okozati összefüggés meg­állapítása orvosi szakkérdés, amely nélkül nincs jogalapja a kártérítés követelésének. Az MK 93. számú állásfoglalás is arra az esetre utal, amikor a dolgozó keresetveszte­ségét korábban természetes eredetű egészségromlással hozták okozati összefüggésbe, később viszont orvosilag kimutatták, hogy a munkaképesség-csökkenés az üzemi balesetre vezethető vissza. Ilyen esetben pedig a dolgozó az okozati kapcsolat meg­állapítását követő hat hónapon belül akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra. Ez az eset ugyanis az Mt. 5. §-ának (2) bekezdésében említett menthető oknak minősül. A felperes munkaképesség-csökkenését az 1978. évi üzemi balesetét követő évben, s akkor állapították meg, amikor csupán 9 hónapi - eredeti munkakörével azonos ­kisegítő munkakörből üzemorvosi javaslatra a kevesebb keresettel járó barakosi mun­kakörbe helyezték át. Ez az 1979. évi orvosi szakvélemény azonban a 35%-os munka­képesség-csökkenés eredetét sorsszerű megbetegedéssel hozta kapcsolatba. Ekkor te­hát a felperes az 1978. évi üzemi balesetére hivatkozással nem igényelhetett eredménye­sen kártérítést az alperestől. Miután azonban az 1984. évi orvosi szakvélemény 16%-os munkaképesség-csökkenést az 1978. évi üzemi balesettel hozott okozati összefüggésbe, a felperes nem késlekedett a kártérítési igényének érvényesítésével, azt hat hónapon belül megtette. Ezt korábban - az Mt. 5.§ (1) bekezdésében meghatározott három éves elévülési időn belül - menthető okból nem tehette meg. Tévedtek ezért az eljárt bíróságok, amikor a felperes követelését elévülésre hivat­kozással - érdemi elbírálás nélkül - elutasították. Helytállóan akkor jártak volna el, ha - a 26/1980. (XII. 20.) MüM rendelet 14.§-ának (1) bekezdésében foglaltakra is figyelemmel - azt vizsgálják* hogy az üzemi balesettel okozati összefüggésbe hozott 16%-os munkaképesség-csökkenés ténylegesen milyen mértékben játszott közre a fel­peres keresetveszteségének bekövetkeztében, s ennek megfelelően állapítják meg az alperes kártérítési felelősségét. (M. törv. 10 242/1986. sz., BH 1987/7. szám 256.) 7. A munkaügyi bíróság nem hagyhatja jóvá a felek olyan egyezségét, amelyet elévült követelés megfizetése tárgyában kötöttek [Mt. 5. § (1) bek.]. II. A munkáltató a munkavállalói igazolási lapon az elévült követelését nem tűntet­heti fel. A munkaügyi vitákat elbíráló szerveknek ez elévülést hivatalból kell figyelembe venni [Mt. 5. §, 64. § (1) bek.]. A felperes 1977-ben az alperes alkalmazottjaként O. I. helyettesével együtt üzletve­zetője volt az alperes egyik vegyesboltjának. Az 1977. július l-jétől 1977. december 3-ig tartó leltáridőszakban 60 354 forint leltárhiány keletkezett, erre tekintettel az al­peres elnöke 36 212 forint leltárhiány megfizetésére kötelezte. A felperes kérelme a leltárhiány megfizetésének kötelezettsége alól való mentesítésére irányult. A munka­ügyi döntőbizottság a határozatával a megtérítendő leltárhiány összegét 18 106 fo­rintra szállította le. A döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt indult per­17

Next

/
Oldalképek
Tartalom