Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

tekintettel - az Mt. V. 78. §-ának (3) bekezdése alapján - a felperes a jogerő bevárása nélkül végrehajtotta, és az alperes munkakönyvét 1983. december 17-én „kilépett" bejegyzéssel adta ki. Az alperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében a fegyelmi határozat felülvizsgálatát, a kiszabott fegyelmi büntetés mérséklését és a munkakönyvi bejegyzés megváltoztatását kérte „felmondás a dolgozó részéről" bejegyzésre. Az alperes a döntőbizottsági tárgyaláson előadta, hogy munkavégzés közbeni italozásért őt eddig még nem figyelmeztették, s ezért az egy alkalomért súlyosnak tartja a legszigorúbb fegyelmi büntetés kiszabását. Kérte, hogy a döntőbizottság rendelje el a „kilépett" munkakönyvi bejegyzés „felmondás a dolgozó részéről" bejegyzésre való módosítását. A felperes vállalat mellett működő munkaügyi döntőbizottság határozatában a fegyelmi határozatot hatályon kívül helyezte, de enyhébb fegyelmi büntetést nem szabott ki. Elrendelte a munkakönyvi bejegyzésnek a dolgozó kérelme szerinti módosítását. Indokolása szerint a vállalatnál 10 éve fegyelmi vétség elkövetése nélkül dolgozó kérelmezővel szemben súlyos a fegyelmi határozatban kiszabott büntetés, és a kimutatott alkoholszint is alacsony. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a munkáltató nyújtott be keresetet a munkaügyi bírósághoz. Előadása szerint az alperes közvetlen vezetője állította, hogy az alperest már több alkalommal kellett figyelmeztetnie ittas munkavégzés miatt. A töltőállomás tűz- és robbanásveszélyes munkaterület, ezért nem tűrhető el, hogy az ott dolgozók ittas állapotban végezzék munkájukat. Ebben az esetben pedig a munkaidő alatti szeszesital-fogyasztást maga a dolgozó is elismerte. A munkaügyi bíróság az ítéletével a kereseti kérelemnek annyiban adott helyt, hogy az alperessel szemben enyhébb fegyelmi büntetést szabott ki: az alperest az 1984. január 19-én létesített új munkaviszonya szerinti munkáltatójához, a cs.-i Állami Gazdaság építési üzeméhez helyezte át hat hónapi időtartamra segédmunkás munkakörbe 15,50 forintos órabérrel. Elrendelte a „kilépett" munkakönyvi bejegyzés „munkaviszony megszűnt" bejegyzésre való módosítását. A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A munkaügyi bíróság az alperessel szemben kiszabott „elbocsátás" fegyelmi büntetést súlyosnak találta, és a munkaügyi döntőbizottság határozatát annyiban változtatta meg, hogy enyhébb fegyelmi büntetést szabott ki. Ezt az enyhébb fegyelmi büntetést - az alacsonyabb munkakörbe történő áthelyezést - azonban nem a felperesnél, hanem az alperes új munkáltatójánál rendelte letölteni - az alperes által létesített új munkaviszonyra tekintettel. Az ítéletnek ez a rendelkezése az Mt. V. 72. §-ának (3) bekezdésébe ütközik, amely kimondja, hogy fegyelmi büntetésként a dolgozó a munkáltatónál helyezhető át másik munkakörbe. A más munkáltatóhoz fegyelmi büntetésként történő áthelyezés tehát jogszabályi tilalomba ütközik. Ez a munkajogi szabály összhangban van a más munkáltatóhoz történő áthelyezésről szóló [Mt. 25. § (2) bekezdés] rendelkezéssel, amely szerint ehhez a munkáltatónak, a dolgozónak és az új munkáltatónak együttes egyetértő elhatározása szükséges. Fegyelmi ügyben ez azért kizárt, mert a fegyelmi büntetés kiszabása nem a dolgozóval való egyetértés útján, hanem a fegyelmi jogkör gyakorlójának egyoldalú elhatározása folytán történik. A fentiek miatt a jogerős ítéletnek a munkakönyvi bejegyzés módosítására vonatkozó rendelkezése is jogszabálysértő, de egyébként sem felel meg sem az „áthelyezés"re enyhített fegyelmi büntetésnek, sem a dolgozó által állított felmondásnak. Az ügy érdemét illetően rá kell mutatni, hogy a tűz- és robbanásveszélyes munkahelyen történő alkoholfogyasztás, az ittas állapotban való munkavégzés igen nagy 152