Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

részben a munkahelyén, a rendelőintézetben - magánbetegként kezelte, a magánrendelésének folytatását nem jelentette be, és az elvégzett fogpótlásért a betegtől pénzt kért és fogadott el. Ennek egy részét a munkaügyi bíróság is megállapította, de figyelmen kívül hagyta és nem értékelte, hogy a felperes az ellátási területéhez tartozó beteget kezelte magánbetegként anyagi ellenszolgáltatásért, és a magángyakorlat folytatását nem jelentette be. Márpedig ezek a körülmények a fegyelmi vétség megállapításánál és a fegyelmi büntetés kiszabásánál nem közömbösek. A 11/1972. (VI. 30.) EüM rendelet 46.§-ának (2) bekezdése értelmében a gyógyítómegelőző orvosi munkakörben munkaviszonyban álló orvosnak nem szabad az egészségügyi miniszter által megállapított rendelkezések szerint ellátásába tartozó beteget az orvosi magángyakorlata körében magánbetegként ellátnia. A peradatok alapján kétséget kizáróan bizonyított, hogy P. M. a felperes ellátási körzetébe tartozott, s ott ingyenes állampolgári ellátásra volt jogosult. A felperes nem volt jogosult őt magánbetegként kezelni. A felperes 1984 májusától a magánrendelését szüneteltette. 1985. szeptember 9-én magánrendelését anélkül kezdte meg és folytatta, hogy a magánorvosi tevékenységét a városi tanács vb. egészségügyi osztályának megfelelő módon és időben bejelentette volna. A felperes tehát ezek vonatkozásában is fegyelmi vétséget követett el, amit a fegyelmi büntetés kiszabásánál értékelni kell. Ezzel szemben helytállóan járt el a munkaügyi bíróság, amikor a felperes által végzett munka szakszerűtlenségét és ezzel kapcsolatban fegyelmi vétséget nem állapított meg. Erre vonatkozóan egyedül dr. V. L. tett vallomást, amely az eset összes körülményeit figyelembe véve megnyugtató bizonyítékul nem fogadható el. Az utóbbiak ellenére is az alperes által kiszabott fegyelmi büntetés helytálló. Ahhoz, hogy a kiszabott büntetés a kellő nevelő és visszatartó hatást elérje, az adott kötelezettségszegésnek a súlyát a munkáltatónál kell értékelni. A felperes által elkövetett - a fentiekben említett tényállási elemekkel kiegészített - fegyelmi vétséggel arányban áll az alperes által alkalmazott - határozatlan időtartamra történő áthelyezés és ugyancsak határozatlan időtartamra 10%-os alapbércsökkentés - fegyelmi büntetés, amelynek kiszabásánál már értékelte a felperes javára és terhére figyelembe vehető körülményeket. Ennek további mérséklésére nincs törvényes lehetőség. Tévedett és ezáltal törvényt sértett tehát a munkaügyi bíróság, amikor a felperes keresetének részben helyt adott, és a fegyelmi büntetést enyhítette. A felperes keresetét - a fenti indokoknak megfelelően - érdemben el kellett volna utasítania. Az ezzel ellentétes döntés törvénysértő. (M. törv. I. 10 032/1987. sz., BH1988/1. szám 16.) 135. Ha a dolgozó a munkahelyén alvással piheni ki magát, ezzel súlyos fegyelmi vétséget követ el, amellyel az elbocsátás fegyelmi büntetés arányban van [Mt. 34. § (1) bek., 55. §]. A felperes 1986. február 15-én áthelyezéssel létesített munkaviszonyt az alperesnél. Víz-gázszerelési szakmunkás és egyben vízszerelési brigádvezető volt. Az igazgató 1986. július 17-én délelőtt ellenőrzést tartott a felperes munkahelyén, mert a munkaterület melletti lakótelepről hivatalos bejelentés érkezett, hogy az új épület alapjait készítő dolgozók rendszeresen alszanak, üldögélnek, beszélgetnek, illetve a munkahelyükről eltávoznak, majd visszatérnek. Az igazgató felkereste az építésvezetőség telephelyét és irodáját, majd helyszíni szemlét tartott a műhely és raktár épületeiben. Ennek során a lakatosműhely melletti kisraktár helyiségben a felperest és S. T. nevű munkatársát „mélyen alva találták 9 óra 30 perckor". 145