Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 4. kötet, 1985-1989 (Budapest, 1990)

Az alperes kollektív szerződésének rendelkezése értelmében helyettesítési díjat fizikai állományú dolgozónál a helyettesítés első napjától kell folyósítani. E pont tartalmazza azt a munkáltatói feladatmeghatározást is, hogy a távollevő dolgozó helyettesítése kérdésében a gyáregység vezetőjének miként kell eljárnia. Az alperes futóműgyáregységének vezetője a munka ésszerű megszervezése, a távollevő dolgozók (pihenőnap, szabadnap, oktatás, munkaképtelen betegség stb. esetében) helyettesítésének biztosításához a kollektív szerződésben előírt feladatait elmulasztotta, a mulasztás következményeit azonban a jelentős többletmunkát végző felperes nem viselheti. A kollektív szerződésben foglaltak eltérő értelmezése az Mt. 2. §-ában írt joggal való visszaéléshez vezetne. A felperes által végzett helyettesítés tényét a perben az alperes nem is vitatta. Az alperes birtokában levő kemencenaplók adatai - és a bérjegyeken szereplő darabbérek - alapján gyűjtötte ki a felperes 1981. december 1. napjától 1984. november 30. napjáig terjedő időben azokat az időtartamokat, amikor a saját munkaköri feladatába tartozó munkavégzésen felül a betanított gépkezelő helyett az Ipsén nikotráló robbanásveszélyes kemence felügyeletét, üezemeltetését is ellátta. Minthogy a munkaügyi bíróság téves jogi álláspontja miatt nem tisztázta a helyettesítési díj összegét, ezért e körben az érdemi döntés megalapozatlan is. (M. törv. II. 10 301/1985. sz., BH 1986/8. szám 341.) 107. A távollevő dolgozó helyettesítésére határozott időre alkalmazott dolgozó munkabérét nem a helyettesített dolgozó besorolása szerinti, hanem a reá irányadó besorolási feltételeknek megfelelő bértétel alapján kell megállapítani, és az e bértétel alsó határát elérő munkabérre alanyi joga van [6/1977. (VII. 27.) OM-MüM r. I. sz. mell., 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH rend. 4. § (2) bek., 14. § (3) bek.]. Az alperes 1986. október l-jétől 1987. július 7-ig dolgozott a felperes alkalmazásában óvónői munkakörben. A felperes az alperest a gyermekgondozási segélyben részesülő U.-néT. M. nevű dolgozójának álláshelyén alkalmazta. Az 1986. október 2-án megkötött munkaszerződésben a felek az alperes alapbérét 3650 forintban állapították meg, melyhez havi 400 forint területi pótlék járult. A munkaszerződésben meghatározott besorolása a 13/1984. (VIII. 22.) ÁBMH rendelkezés 2. számú mellékletének a II. képesítési fokozata 3023 kulcsszámának felelt meg. Az alperes által helyettesített dolgozó besorolási kulcsszáma és bére ezzel azonos volt. A felperes 1987. április l-jétől a területi pótlék érintetlenül hagyása mellett az alperes alapbérét 3850 forintra emelte fel. Az alperes 1956. július 27-én szerzett középfokú óvónői képzettséget az Aszódi Állami Óvónő Intézetben. Az alperes a besorolás ellen munkaügyi vitát kezdeményezett. A munkaügyi döntőbizottság kötelezte a felperest, hogy az alperest az előzőekben felhívott ÁBMH rendelkezés 2. számú mellékletének III. képesítési fokozata szerinti óvónő I. 3023 kulcsszámú kategóriába sorolja be, melynek alsó bértétele 4400 forint. Rendelkezett a besorolásnak megfelelő bérkifizetésről is, ennek összegét azonban nem határozta meg. A felperes a keresetében kérte mentesítését az alperesnek járó munkabér megfizetése alól arra hivatkozással, hogy a munkaszerződés megkötésekor tájékoztatta az alperest arról, hogy határozott időre szóló munkaszerződés alapján kizárólag a helyettesített, gyermekgondozási segélyezés alatt levő dolgozója munkabérének megfelelő munkabért képes folyósítani részére. Hivatkozott arra is, hogy költségvetésből gazdálkodik, és az alperes bérének emelésére pénzeszközökkel nem rendelkezik. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította, és a munkaügyi döntőbizottság határozatát annyiban változtatta meg, hogy kötelezte a felperest 15 napon belül 2336 forint munkabér megfizetésére, majd a kijavító végzésében a felpe118