Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 3. kötet, 1979-1984 (Budapest, 1985)

igénynek külön, önálló elévülési ideje lenne. A felemelésre alapot adó körülmények ugyanis nem az elévülést, hanem kizárólag az összegszerűséget érintik, s a reájuk alapított igényt a kifejtettek szerint ugyanúgy kell elbírálni, mint a már megállapított járadék felemelése iránti igényt. Következésképpen ebben az esetben a Pp. 230. §-ának (1) bekezdésében, valamint az R. 10. §-ában foglaltak irányadók, minthogy a járadék megállapítására a körülményeknek a sérelem bekövetkezése utáni megváltoztatása szolgál alapul. A felhívott jogszabályok pedig az ilyen természetű igények érvényesítésére nem szabnak határidőt. Az igényérvényesítés időbeli kereteit az R. 14. §-ának (1) bekezdése határozza meg, amelynek értelmében a visszamenőleges igényérvényesítés lehetősége hat hónapig terjed, és ettől csak abban az esetben lehet eltérni, ha a jogosultat a követelés érvényesítésében mulasztás nem terheli. Ebben az utóbbi esetben pedig a járadékigényt visszamenőleg legfeljebb három évig lehet érvényesíteni. (MK 124. számú állásfoglalással módosított MK 112. számú állásfoglalás.) 3. Ha a dolgozó az elévülési idő eltelte után írásban elismerte a vállalattal szemben fennálló tartozását, az erre történt teljesítést elévülésre hivatkozva nem követelheti vissza. Ha a dolgozó a tartozásának fennállását is vitássá teszi, a bizonyítási kötelezettség őt terheli abban a tekintetben, hogy a tartozás nem állott fenn és így a teljesítés jogalap nélkül történt. [Mt. 5. §, Pp. 196. § (1) bek.J (M. törv. II. 10 423/1978/2. sz. BH 1974/4. szám 197.) 4. Az üzemi balesetet szenvedett és a munkaképesség-csökkenésére tekintettel alacsonyabb keresettel járó munkakörbe áthelyezett dolgozónak a baleset előtti átlagkereset és az általa ténylegesen elért kereset közötti különbözet megtérítése iránti igénye tekintetében az elévülés az alacsonyabb keresettel járó munkakörbe helyezés napjától kezdődik. Ha az áthelyezés időpontjában a dolgozó munkaképesség-csökkenését természetes eredetű egészségromlásból származónak tekintették, utóbb azonban orvosilag megállapították, hogy a munkaképesség-csökkenés az üzemi balesetre vezethető vissza, az orvosi megállapítás időpontjáig eltelt időszakot az elévülés nyugvását eredményező időszaknak kell tekinteni. A nyugvás idejét követő hat hónapon belül a dolgozó akkor is érvényesítheti az igényét, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra (Mt. 5., 62. §, MK 93. sz.). A felperes mozdonyvezetői munkakörben dolgozott a Magyar Államvasutak alperes vontatási főnökségénél. 1963. március 10-én Z. állomáson teljesített szolgálatot. A kora délutáni órákban elromlott a mozdonynak a vízmintavételező lefúvató váltója. Ennek javítása közben a lefúvató váltóból iszapot is tartalmazó forró gőz vágódott a felperes szemébe. A balesetről nyomban jelentést tett a szolgálati felettesének és kérte baleseti jegyzőkönyv felvételét. Erre nem került sor, a felperes pedig tovább dolgozott és orvosi kezelést csak a munkaidő befejezése után vett igénybe. Az orvos a szemsérülésre szemcseppeket írt fel, majd három nap eltelte után rövidebb időre a felperest táppénzes állományba vette. A baleset után a felperes bal szemének látóképessége csökkent. 1963. augusztus 15-én a szemklinika szakrendelésén dr. K. A. szemészprofesszor 15