Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

Felmondási idejét a részére járó fizetett szabadság igénybevételével kívánta letölteni. Az alperes nem járult hozzá a felmondási idő ilyen formában történő letöltéséhez, és ragaszkodott a kollektív szerződés szerinti 45 nap ledolgozásához. A felperes az értesítést követően 1973. május 24-én azt a nyilatkozatot tette, hogy a 45 napos felmondási időt nem hajlandó ledolgozni, hanem „önkényesen" kilép az alperestől. Nyilatkozatának megfelelően munkakönyvét május 28-án „kilépett" bejegyzéssel kiadta az alperes, évi szabadságát pedig pénzben megváltották. A felperes keresetében a döntőbizottság határozatának megváltoztatásával a „kilépett" munkakönyvi bejegyzésnek „munkaviszonya megszűnt" bejegyzésre való módosítását kérte, mert korábbi nyilatkozatát megbánta és a felmondási időt később le akarta dolgozni. Keresetében és a per során is arra utalt, hogy tíz éve állott munkaviszonyban az alperesnél. Ez alatt két esetben kapott „Kiváló Dolgozó" oklevelet. A felmondásra az adott okot, hogy a vezetése alatt álló egység két műszakos volt. 1973. május 3-án az alperes az érvényben volt leltárfelelősséget megváltoztatta. Helyettest ezt követően nem kapott, ennélfogva naponta két műszakot kellett teljesítenie, amit megfelelően ellátni nem tudott, fizikailag kimerült. Ezért kérte a munkaviszonyának megszüntetését. A 45 napos felmondási időt ilyen viszonyok között nem tudta volna ledolgozni. Egyben a kiesett munkaidőre járó munkabérének megtérítését is kérte. A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetnek helyt adva, a munkaügy : döntőbizottság határozatát megváltoztatta és kötelezte az alperest, hogy a felperes munkakönyvében a kilépett bejegyzést „munkaviszonya megszűnt"-re módosítsa. A bíróság álláspontja szerint a felperes nem kapott megfelelő tájékoztatást magatartásának káros következményeit illetően, emiatt nem tudta mérlegelni, hogy a felmondási idő letöltése nélkül milyen következménnyel jár munkaviszonyának megszüntetése. A kiesett munkabér megtérítésére irányuló kereseti kérelem felől a munkaügyi bíróság nem döntött. • A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. A per iratai szerint az alperes a felperest figyelmeztette, hogy a kollektív szerződés szerint a felmondási ideje 45 nap és ennek letöltéséhez ragaszkodik. A felperes a figyelmeztetés ellenére munkaviszonyát az általa korábban közölt időpontban, akár önkényesen is meg kívánta szüntetni. Tudnia kellett, hogy a munkaviszony egyoldalú, a jogszabályoknak meg nem felelő megszüntetése hátrányos következményekkel jár. Nincs olyan jogszabályi rendelkezés, amely kifejezetten előírná, hogy a munkáltatónak a dolgozót részletekbe menően tájékoztatni kellene a jogellenes munkaviszonymegszüntetés következményeiről. A dolgozók tudják, hogy a rendelkezéseknek meg nem felelő munkaviszony-megszüntetés hátrányosabb, mint ha a felmondási időt szabályszerűen letöltenék. A jogerős ítélet ezzel ellentétes álláspontja téves. A felperes a felmondását a leltárfelelősség megváltoztatásával és azzal indokolta, hogy megfelelő személyzet hiányában az alperes két műszak végzését — napi 14—15 órai munkát — hárított rá, amelynek egészségi szempontok miatt sem tudott eleget tenni. A munkaügyi bíróság a felperes előadásában foglaltakkal nem foglalko90