Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)
A felperes kereseti kérelme az alperesnek 19 208 forint munkabérben és kamataiban való marasztalására, valamint munkabér visszafizetési kötelezettsége alól történő mentesítésére irányult. Az alperes kereseti kérelme viszont a döntőbizottsági határozat ama részének hatályon kívül helyezésére irányult, amelyben a döntőbizottság a felperes alapbérét 3600 forintban állapította meg. Kérte továbbá a felperesnek 77 808 forint tévesen kifizetett munkabér visszafizetésére történő kötelezését. A munkaügyi bíróság jogerős végzésével a felek keresete folytán indult pereket egyesítette. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével az alperes mindkét keresetet elutasította és a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta. Ennek megfelelően kötelezte az alperest 19 208 forint munkabérnek, s ennek 1976. február 1-től számított kamatai megfizetésére. Az alperest egyúttal 4000 forint perköltségben is marasztalta. Az ítélet indokolása szerint a peres felek között határozott időre szóló munkaviszony jött létre. Ezt bizonyítja, hogy az alperes az adott munkaviszonyt a felperes munkakönyvébe bejegyezte és annak fennállása alatt a felperes részére másodállás létesítését is engedélyezte. Kétségtelen, hogy a munkaszerződés szervezési osztályvezetői munkakört jelöl meg, a felperes ténylegesen jutalékos üzletszerző volt. Erre utalnak a szerződésben részletesen meghatározott feladatok, a munkavégzés jellege és a bérezés formája. Áz adott munkaviszonyra a 16/1972. (VI. 27.) MüM számú rendelet rendelkezései vonatkoznak. A szerződés ugyan a havi biztosított bér összegét a jogszabály által megengedett mértéknél magasabb összegben állapította meg, ez azonban a szerződés érvénytelenségét nem vonja maga után, a megállapodás a munkabér vonatkozásában utólag nem változtatható meg a felperes terhére. Az alperes ugyan állította, hogy szándéka megbízási jogviszony létrehozására irányult, ennek ellenére a felperes részére munkabért állapított meg és tévesen kifizetett munkabért kívánt visszafizettetni a felperessel. A munkaügyi bíróság a kifejtettekre figyelemmel állapította meg hatáskörét. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. A Legfelsőbb Bíróság elöljáróban mutat rá arra, hogy a felperes valójában nem osztályvezetői, hanem üzletszerzői és szervező munkát végzett. A peres felek által 1975. április hó 30. napján létrehozott szerződés — annak szóhasználatát is tekintve — munkaszerződés volt. A felek jogvitája jellegére tekintettel tehát a Legfelsőbb Bíróságnak a jogviszony tényleges tartalmát kellett vizsgálat tárgyává tennie. Ennek alapján megállapította, hogy a felperes tevékenységét — az óvás álláspontjával ellentétben — nem a felek között létrejött valamely polgári jogi jogviszony alapján és keretében, hanem egyértelműen munkajogviszony alapján fejtette ki. Ezt a következők igazolják: a felperes a szabadtéri színpadok igazgatóságával fennállott munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntette meg és ezt követően haladéktalanul hozta létre az alperessel határozott időre szóló munkaviszonyát. Ennek a munkaviszonynak a létrehozására az alperes is törekedett, miután a felperes közismert volt a közönségszervezés területén szerzett szakmai tudásáról, ezért személye lényegében biztosíték volt arra, 58
