Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

álláspontja szerint a Ptk. 204. §-ának (2) bekezdése értelmében az elévült követelést a bíróság hivatalból nem veheti figyelembe, hanem csupán akkor, ha arra az érdekeltek valamelyike hivatkozik. Ennek megfelelően rendelkezik a Vht. 50. §-ának (2) bekezdése is, amikor kimondja, hogy a végrehajtási jog elévülését csak akkor lehet hivatalból figyelembe venni, ha az alapjául szolgáló követelés elévülését is hivatalból kell figyelembe venni. Ezt viszont az Mt. 5. §-a nem írja elő, így tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a végrehajtási lap kiállítását megtagadta. A megyei bíróság jogerős végzése ellen emelt törvényességi óvás — a következők szerint — alapos. A nem vitás adatok szerint a végrehajtást kérő követelése munkaviszonyból ered, így az elévülésnél a munkajog rendelkezései az irányadók. Téves tehát a megyei bíróságnak a Ptk. 204. §-ának (2) bekezdésére való hivatkozása. Tévedett azonban a megyei bíróság akkor is, amikor az Mt. 5. §-ára utalással kimondotta, hogy a munkaviszonyból folyó igény elévülését nem kell hivatalból figyelembe venni. Az általános követett bírósági gyakorlat értelmében ugyanis az elévülés kérdését a munkaügyi vitát elbíráló szervnek nemcsak az érdekeltek kifogására, hanem hivatalból is vizsgálnia kell. Ez következik abból, hogy a munkajogban nincs a Ptk. 204. § (3) bekezdésében foglaltaknak megfelelő rendelkezés. Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény három év alatt évül el. Az elévülés akkor kezdődik, amikor az igény esedékessé válik. Az adott esetben a munkáltató igénye a dolgozó munkaviszonyának megszűnésekor, 1972. március 13. napján vált esedékessé. Az Mt. 5. §-ának (3) bekezdése akként rendelkezik, hogy az igény érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítás az elévülést megszakítja. A munkáltató pedig a fellebbezésében is azt adta elő, hogy az igényének érvényesítésére irányuló írásbeli felszólítást a dolgozó csak 1975. június 24. napján vette kézhez. Ilyen körülmények mellett kétségkívül nem állapítható meg a munkáltató követelésének érvényesítésével kapcsolatos elévülési idő megszakadása. Ennek azonban a végrehajtási jog elévülése szempontjából — a törvényességi óvás álláspontjától eltérően — nincs ügydöntő jelentősége. Nem vitás tény, hogy a dolgozó a munkáltató fizetési felszólítása ellen a kézbesítéstől (1975. június 24. napja) számított tizenöt nap alatt — megfelelő figyelmeztetés ellenére — nem fordult panasszal a munkaügyi döntőbizottsághoz. Ehhez képest a fizetési felszólítás a jogorvoslati határidő eredménytelen elteltével jogerőre emelkedett. A panasszal meg nem támadott felszólításnak a jogerős határozattal egyenlő hatálya van [Mt. V. 70. §-ának (2) bekezdése]. A Vht. 49. §-a szerint a végrehajtási jog a végrehajtandó követeléssel együtt évül el. Ez a jogszabályi rendelkezés azonban nem értelmezhető akként, mintha a végrehajtási jog elévülése is a végrehajtandó követelés esedékessé válásától — vagyis az adott esetben 1972. március 13. napjától — kezdődnék, és a végrehajtandó követelés, illetve a végrehajtási jog elévülése egymással azonos időpontban fejeződnék be. 39