Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a bírósághoz. A döntőbizottság határozatának megváltoztatását és az alperes panaszának elutasítását kérte, mert — álláspontja szerint — az alperes követelése elévült. A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes igénye a nyereségprémiumra 1972. március 31-én nyílt meg. Ettől számítva — figyelemmel az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezésre — az alperes igénye valóban elévült. A PM Bevételi Főigazgatósága területi igazgatóságának 1973. július 5-én kelt határozata azonban az elévülést megszakította. Ezt a határozatot ugyanis — a munkaügyi bíróság álláspontja szerint — a kötelezett részéről történt elismerésnek kell tekinteni, és így annak az elévülést megszakító hatálya következtében az igény érvényesítésekor — 1975. július 24-én — az elévülés még nem következett be. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény három év alatt évül el. Az alperesnek az eredeti mérleg alapján járó nyereségprémium iránti igénye a mérleg megállapítása napján keletkezett. Ennek időpontja az iratokból nem állapítható meg, tény azonban, hogy 1972. március 31-én a mérlegeredmény már ismert volt, mert ezen a napon fizették ki a nyereségprémiumokat. Ehhez képest az alperes 1975. július 24-én az Mt. 5. §-ának (1) bekezdésében meghatározott elévülési időn túl érvényesítette az eredeti mérleg alapján járó prémium még ki nem fizetett része iránti igényét. Az alperes előzőekben említett igényének elévülését a pénzügyi revíziót végző szervnek a mérlegeredményt módosító intézkedése nem szakította meg. Az Mt. 5. §-ának (3) bekezdése szerint az elévülést — egyebek között — az igénynek a kötelezett részéről való elismerése szakítja meg, márpedig nem a PM Bevételi Főigazgatósága a kötelezettje annak az igénynek, amelyből eredő követelését érvényesítette az alperes. Következésképpen az elévülés megszakítása szempontjából az említett pénzügyi szerv intézkedésének nincs jelentősége, ahhoz megszakítást eredményező hatály nem fűződik. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja téves, az azon alapuló ítéleti döntése pedig törvénysértő. Más jogi megítélés alá tartozik azonban az alperes igényének a mérlegeredmény módosításán alapuló része. Az erre vonatkozó határozatát a pénzügyi szerv 1973. július 5-én hozta meg, a módosítás folytán jelentkező eredmény különbözet alapján járó prémiumrész iránti igény pedig a mérleg helyesbítésekor, tehát a pénzügyi szerv határozatának meghozatalát követően keletkezett. Minthogy az alperes az igényét 1975. július 24-én érvényesítette, így az igénye abban a részében — amely a módosított mérleg alapján járó 19 820 Ft és az eredeti mérleg alapján járó 16 060 Ft különbözetének, 3760 Ft-nak a megfizetésére irányult — nem évült el. A munkaügyi bíróság ítélete az erre vonatkozó részében tehát helytálló. Az alperes arra is hivatkozott, hogy a jogelőd vállalat igazgatója — vezetői értekezleteken is — több alkalommal olyan nyilatkozatot tett, amelyben jogosnak ismerte el a prémiumigényét, és kilátásba helyezte annak teljesítését. Amennyiben ilyen nyilatkozat az igazgató részéről valóban elhangzott, annak — mint az igénynek a kötelezett részéről való elismerésének — az 36