Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

napra 3700 forint kifizetését kérte. Kérelmét azzal indokolta, hogy az alpe­res a munkaszüneti napokra járó díjazását személyi alapbérrel számolta el, holott — álláspontja szerint — e napokra átlagkeresetet kellett volna kap­nia. Az alperes igazgatója a felperes kérelmét elutasította, amely vállalati dön­tés ellen a felperes panaszt nyújtott be az alperesnél működő munkaügyi döntőbizottsághoz. A munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elutasította. Hatá­rozatát azzal indokolta, hogy az alperes a felperes munkabérét a munka­szüneti napokra a gépkocsivezetők bértáblázata szerinti alapbér figyelem­bevételével a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján helyesen számolta, illetve számolja el. A felperes a döntőbizottság határozata ellen keresettel fordult a munka­ügyi bírósághoz, és keresetlevelében lényegében a döntőbizottsághoz be­nyújtott panaszával egyezően terjesztette elő igényét. • A munkaügyi bíróság a felperes keresetét jogerős ítéletével elutasította. Az ítélet indokolása szerint a felperes havidíjas dolgozó, ezért a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése alapján az Mt. 41. §-ának (2) bekezdésében említett díjazást a munkabére magában foglalja. Helyt­állónak találta a bíróság, hogy az alperes a munkaszüneti napokra a felperes személyi alapbérét és az állandó, rendszeresen folyósított és a teljesítmé­nyétől független pótlékot (az időközben eszközölt béremelések révén 2100 + 300 forint) veszi figyelembe. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás nem alapos. Az adott munkaügyi vita során a Legfelsőbb Bíróságnak azt a kérdést kellett elbírálnia, hogy a különböző munkaköröket betöltő havidíjas dolgo­zók munkaszüneti napra járó díjazása tekintetében tehető-e különbség. En­nek eldöntésénél a következőkből kell kiindulni: Az Mt. 41. §-ának (2) bekezdése szerint „a dolgozónak a Minisztertanács által meghatározott munkaszüneti napokon nem kell munkát végeznie, és az emiatt kiesett munkaidőre átlagkeresete megilleti". A 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban „az Mt. 41. §-a (2) bekezdésében említett díjazást a havidíjas dol­gozók munkabére magában foglalja". Az említett jogszabályok nem tesznek különbséget a különböző munka­köröket betöltő havidíjas dolgozók munkaszüneti napra járó díjazása vonat­kozásában. Ebből viszont okszerűen következik, hogy a havidíjas tehergép­kocsivezető felperes igénye sem terjedhet túl a 6/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 10. §-ának (1) bekezdése.által meghatározott kereten. Megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a gépjárművezetők munkafeltéte­leinek és munkabérének megállapításáról szóló 16/1971. (VII. 7.) MüM— KPM számú együttes rendelet sem tartalmaz az előzőekben felsorolt általá­nos rendelkezésektől eltérő szabályozást. Önmagában a körülmény, hogy az alperes egy utóbb hozott, a gépkocsi­vezetők bérezésére vonatkozó vállalati utasítás alapján a munkaszüneti na­pokra a havi ledolgozott órákon felül további nyolc órára munkabért fizet ki, nem teszi alapossá a felperes kereseti kérelmét. Nem vitatható ugyanis a munkáltatónak az a joga, hogy a dolgozó részére a jogszabályokban meghatározott juttatásokon felül munkabért fizessen. Ez 282

Next

/
Oldalképek
Tartalom