Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

meghatározott jogkörrel szervezi és ellenőrzi rendelkezéseinek és utasításai­nak a végrehajtását. A polgári védelmi parancsnok (a gyárigazgató) távollé­tében vagy akadályoztatása esetén ellátja mindazokat a feladatokat, ame­lyek a polgári védelem területén a parancsnok hatáskörébe tartoznak. E tényállásra figyelemmel tévedett a felperes Személyzeti és Oktatási Fő­osztályának vezetője, amikor az alperest, mint polgári védelmi törzsparancs­nokot a C/IV/1. bérkategóriába sorolta be. Ez a besorolás ugyanis a 14/1977. (III. 21.) MÉM számú rendelet 1. számú melléklete szerint a műszaki, forgal­mi, áruforgalmi és gazdasági ügyintézőkre vonatkozik. Márpedig az alperes munkaköre nem ügyintézői, hanem vezetői munkakör. A hivatkozott MÉM rendelet 1. számú mellékletében felsorolt műszaki, forgalmi, gazdasági, áruforgalmi, gazdasági vezető II. munkakörben dolgo­zók beosztásának jellegét, súlyát az alperes által ellátott beosztás jellegéhez hasonlítva megállapítható, hogy a függetlenített polgári védelmi törzspa­rancsnokot is ebbe a kategóriába kell besorolni. Ennek az álláspontnak a helytállóságát támasztja alá, hogy a MÉM rende­let 1. számú mellékletéhez fűzött megjegyzés szerint (MEM Ért. 1977. évi 16. szám) a műszaki, forgalmi, áruforgalmi, gazdasági vezető II. kategóriába kell besorolni többek között a függetlenített polgári védelmi vezető törzs­parancsnokot, illetve törzsparancsnokot is. Mindezekre figyelemmel a munkaügyi döntőbizottság helytállóan változ­tatta meg az alperes felülvizsgálati kérelmének megfelelően a felperes beso­rolási intézkedését, és megalapozottan kötelezte a felperest arra, hogy az alperest az A/3/II/A. bérkategóriába sorolja át. (M. törv. II. 10 349/197. sz.) 154. Kizárólag a szaktanfolyam elvégzése — középiskolai végzettség hiá­nyában — nem ad lehetőséget a C/II. képesítési fokozatba történő besorolás­hoz [16/1976. (XII. 11.) MüM számú rendelet 4. sz. melléklete]. Az alperest a felperes 197. január 1-től a C/I/5. számú kategóriába sorolta, munkakörét SZTK ügyintézőként és munkaügyi előadóként, havi fizetését pedig 2800 forintban határozta meg. Az alperes felülvizsgálati kérelmének a munkaügyi döntőbizottság helyt adott és határozatával a C/II/5. kategóriába sorolta. A felperes keresetében a munkaügyi döntőbizottság határozatának a meg­változtatását és az általa kiadott besorolási intézkedések hatályban tartását kérte. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Érdemi döntésének indokaként azt állapította meg, hogy az alperes a 16/1976. (XII. 11.) MüM számú rendelet 4. számú mellékletében foglalt középfokú tanfo­lyammal és képesítéssel rendelkezik, így a magasabb képesítési fokozatba történő besorolásnak törvényes akadálya nincs. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A vállalati dolgozók alapbérének megállapításáról szóló 16/1976. (XII. 11.) MüM számú rendelet 4. számú melléklete szerint a ,,műszaki, forgalmi, áru­forgalmi, gazdasági ügyintézőket akkor kell a C/IL képesítési fokozatba so­rolni, ha technikusi oklevéllel vagy képesítést nyújtó érettségi bizonyítvány­nyal rendelkeznek. Továbbá ide kell sorolni azokat, akik szakmunkás­bizonyítvánnyal vagy képesítést nem nyújtó érettségivel (középiskolai vég­zettséggel) és a munkakör betöltéséhez szükséges, a jogszabályban vagy a kollektív szerződésben előírt középfokú szakvizsgával rendelkeznek". Ezek 250

Next

/
Oldalképek
Tartalom