Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

pel, hanem csupán a személyi alapbércsökkentés. Márpedig e két fogalom nem azonosítható egymással. Nem helytálló az az álláspont sem, amely szerint a béremelésből történő kihagyást egy korábbi jogerős fegyelmi büntetésre hivatkozva, illetőleg, azzal, hogy az érintett dolgozó valamely fegyelmi büntetés hatálya alatt áll, nem lehet jogszerűen indokolni. A bérfejlesztés végrehajtása során az érintett dolgozó egész tevékenységét, munkához való viszonyát, magatartását mérlegelni kell. Nem kifogásolható, sőt kívánatos, hogy adott esetben a bérfejlesztést a munkafegyelem megszilárdításának egyik hatásos eszközeként használják fel és figyelemmel legyenek arra is, hogy az érintett dolgozó fegyelmi büntetés hatálya alatt áll-e vagy sem. Minthogy a bérhatárok közötti béremelés végrehajtása — az említetteknek megfelelően — az igazgató kizárólagos jogkörébe tartozott és ennek folytán — figyelemmel a 9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 1. §-ának (3) bekezdésére — a béremelés elmaradása miatt munkaügyi vita nem is volt indítható, a munkaügyi bíróság és a döntőbizottság hatásköre a felek közötti vitás kérdés elbírálására nem terjedt ki. (M. törv. II. 10 289/1977. sz.) 140. A „kilépett" munkakönyvi bejegyzéssel munkahelyet változtató dolgozó munkabérét az új vállalat a jogszabályban előírt korlátozásnak megfelelően köteles megállapítani. Ha a munkaszerződésben ettől eltértek, a szerződés e részben érvénytelen, és az érvénytelen rész helyébe a korlátozásnak megfelelő tartalmú rendelkezés lép [Mt. 22. § (3) bek., 7/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 3/B. § (1) bek. b) pont1]. A korábbi munkáltatójától „kilépett" munkakönyvi bejegyzéssel távozott felperes 1977. február 4-én havi 1900 Ft-os személyi alapbér mellett gyorsés gépírói munkakör ellátására szóló írásba foglalt munkaszerződést létesített az alperessel. A felperes munkakörére előírt besorolás szerinti bértétel alsó határa 1200 forint. A felperessel azonos vagy hasonló munkakörű és felkészültségű alperesi dolgozók átlagos személyi alapbére a szóban levő munkakörre irányadó bértétel felső határát megközelítette. Az alperes az 1977. június 29-én kelt intézkedésével arról értesítette a felperest, hogy a közöttük létrejött munkaszerződésnek a személyi alapbér mértékét szabályozó része a 10/1976. (VI. 24.) MüM számú rendelet 1. §-ának (2) bekezdésével módosított és kiegészített 7/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 3/B. §-a (1) bekezdésének b) pontjában foglalt korlátozásba ütközik és így érvénytelen. Ezért a munkaszerződést ebben a részében akként „módosította", hogy a felperest megillető személyi alapbér mértékét havi 1400 forintban állapította meg. Végül az alperes az ugyancsak 1977. június 29-én meghozott határozatával a felperest 466 forint tévesen kifizetett munkabérkülönbözet visszafizetésére kötelezte az Mt. V. 68. §-ának (1) bekezdése alapján. A felperes mind a munkaszerződés-módosítás, mind pedig a munkabér visszafizetésére kötelezés miatt panasszal élt a munkaügyi döntőbizottságnál, majd annak elutasító határozata ellen keresettel fordult a munkaügyi 1 A 7/1967. (X. 8.) MüM sz. rendelet 3/B. §-a (1) bekezdésének b) pontját a 3/1978. (I. 18.) MüM sz. rendelet 3. §-a módosította és kiegészítette. A határozatban foglalt döntés a módosított és kiegészített jogszabály rendelkezéseinek is megfelel, ezért az abban kifejtetteket továbbra is irányadónak kell tekinteni. 227