Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

128. Ha a vállalat a dolgozó munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg, nem terheli elhelyezkedési kötelezettség, ha az előírt határidőn belül a döntőbizottsághoz fordult a felmondás hatálytalanítása végett; továbbá akkor sem, ha a döntőbizottság elrendelte a munkaviszonyának a helyreállítását, ennek azonban a munkáltató nem tett eleget [Mt. 28. §, Mt. 31. § (1) bekezdése, Mt. V. 33. § (1) bekezdése, MK 15. sz. állásfoglalás]. A peres felek határozott időre szóló munkaszerződést kötöttek, amely szerint a felperes képesítés nélküli óvónőként alkalmazta az alperest 1975. szeptember 1. napjától N. I.-né óvónő „munkába állásáig" terjedő időre. Az alperes 1977. szeptember havában a munkaügyi döntőbizottsághoz felülvizsgálati kérelmet nyújtott be, amelyben sérelmezte, hogy nem részesült az 1977. szeptember 1-i kötelező bérrendezésben, noha az a képesítés nélküli pedagógusokra is vonatkozott. A munkaügyi döntőbizottság a határozatával kötelezte a felperest a 6/1977. (VII. 27.) OM—MüM számú rendelet szerinti bérrendezés végrehajtására. Ennek határidejéül az 1977. október havi bérfizetési napot jelölte meg. A felperes a rendelkezést nem hajtotta végre és az alperes munkaviszonyát felmondással 1977. szeptember 31-ével megszüntette. A felperes a felmondást azzal indokolta, hogy „az alperest az óvónőképző levelező tagozatára nem vették fel, így továbbtanulási kötelezettségének nem tett eleget. Ezért a jogszabály szerint tovább alkalmazni nem lehet". Az alperes a felmondás ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Ebben sérelmezte a felperes felmondó intézkedését, mivel N. I.-né — aki gyermekgondozási segélyen van, s akinek munkába állásáig őt alkalmazták — csak 1978ban áll munkába. Az alperes előadta azt is, hogy 1977 év tavaszán meg kívánta szüntetni a munkaviszonyát. A vezető óvónő azonban megnyugtatta, hogy elégedett a munkájával és még van egy éve, amíg N. I.-né visszatér. Az alperes kérelme alapján a munkaügyi döntőbizottság az 1977. december 6-án hozott határozatával a felmondást hatályon kívül helyezte. Egyben kötelezte az óvoda vezetőjét, hogy a felperest foglalkoztassa tovább óvónői munkakörben, valamint arra is, hogy az 1977. október 1-től kiesett munkabérét folyósítsa. A munkaügyi döntőbizottság a határozat indokolásában megállapította, hogy az alperes „a munkakör betöltésére alkalmas, munkája ellen kifogás nem merült fel". Megállapította továbbá, hogy a munkaviszony megszüntetése után is képesítés nélküli dolgozót alkalmaztak N. L-né helyettesítésére. A határozat ellen a felperes keresetet terjesztett elő a munkaügyi bírósághoz, amelyben a sérelmezett határozat megváltoztatását, a felmondás hatályban tartását és az elmaradt munkabér megfizetése alól mentesítését kérte. A munkaügyi bíróság ítéletével a döntőbizottság határozatát akként változtatta meg, hogy a felperest mentesítette az elmaradt munkabér megfizetése alól. A felperes keresetét ezt meghaladóan elutasította. Az ítélet indokolása szerint a bíróság megállapította, hogy az alperes nem tett eleget kárenyhítési kötelezettségének, mert nem kísérelt meg más munkáltatónál elhelyezkedni. Ezért — az Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdése szerint — elmaradt munkabérre nem tarthat igényt. A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. 213