Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

járt munkaügyi bíróság is, amikor a peradatokat összegezve, érdemi döntése meghozatalánál ezt figyelmen kívül hagyta. A munkaügyi bíróság az általa helyesen feltárt tényállásból kiindulva akkor járt volna el helyesen, ha a felperes keresetét a munkaügyi döntőbizottság helytálló határozatára tekintettel elutasította volna. (M. törv. II. 10 205/ 1977. sz.) 124. A dolgozó felmondása esetén egyoldalú akaratelhatározása alapján szűnik meg a munkaviszonya. A felmondás — ha azt a vállalattal közölte — a dolgozót köti, azt csak annak hozzájárulásával vonhatja vissza. A felperes az alperesnél üzletvezetői beosztásban dolgozott. Munkaköréhez tartozott az általa vezetett vendéglátó egység alkalmazottai élelmezésével kapcsolatos adminisztrációs feladatok ellátása is. 1977. január 4-én írásban felmondott és kérte, hogy a felmondási időbe a részére járó 24 nap „csúsztatást" számítsák be. Ennek megfelelően január 5-től 12-ig leltár szerint átadta az üzletet, és 13-án a szakszervezet által biztosított beutalóval Debrecenbe utazott, ahol 29-ig üdült. Elutazása előtt azonban — január 10-én — írásban visszavonta a felmondást. Az alperes a felmondást 1977. január 25-én kelt levelében elfogadta, és arról értesítette a felperest, hogy a felmondási időt tekintetbe véve a munkaviszonyt 1977. február 7-ével megszűntnek tekinti. A felperes panasszal fordult a vállalat munkaügyi döntőbizottságához és munkaviszonya helyreállítását, valamint a kiesett időre munkabérének megtérítését kérte. A vállalati munkaügyi döntőbizottság határozatával a panaszt elkésettsége miatt elutasította. Az elutasító határozat ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. Arra hivatkozott, hogy munkáltatója felhívására vonta vissza a felmondást, így az alperes intézkedése törvénysértő. A munkaügyi bíróság a felperes keresetét alaposnak találta, ezért részítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és az alperes intézkedését — a munkaviszony megszüntetéséről — hatályon kívül helyezte. Ezt követően pedig ítéletével arra kötelezte az alperest, hogy a kiesett időre járó munkabér fejében fizessen a felperesnek 15 napon belül 5192 forintot. Ítélete indokolásában utalt a bíróság az Mt. 26. §-ára, amely mind a vállalatot, mind a dolgozót feljogosítja arra, hogy a munkaviszonyt felmondással bármikor megszüntesse. Ebből azonban nem következik, hogy a felmondó fél ehhez a nyilatkozathoz kötve lenne, a felmondást tehát bármikor visszavonhatja, ez viszont csak akkor hatályosulhat, ha a visszavonást az ellenérdekű fél tudomásul vette, elfogadta. Ez az adott esetben megtörtént, mivel a felperes a munkáltatói jogkört gyakorló osztályvezető felhívására vonta vissza felmondását. Az alperes részéről elhangzott ezzel ellentétes tanúvallomást azért nem vette figyelembe, mert a tanúként kihallgatott osztályvezető — aki egyébként a munkáltatói jogkör gyakorlója — érdekelt fél az ügyben. A felperes álláspontja mellett bizonyítékként értékelte még azt a tényt is, hogy a szakszervezet üdülési beutalót biztosított a részére, valamint azt, hogy az alperes január 4-én vette át a felperes írásbeli felmondását, mégis 205