Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

1976. március 2. napján az alperes írásban közölte a felperessel, hogy mivel a korábbi munkaköre szerinti munkálatok már befejeződtek, házkezelőségi segédmunkás munkakörbe helyezi át. A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig — mint keresőképtelen beteg — táppénzes állományban volt. Az alperes az 1976. március 25-én kelt levelében közölte a felperessel, hogy a munkaviszonyát két heti felmondási idővel április 9-ére felmondja. Minthogy a felperes még nem volt egy éve a vállalatnál, a felmondást nem indokolta meg. A felperes a felmondás hatálytalanítása érdekében panaszt nyújtott be a vállalat munkaügyi döntőbizottságához. Arra hivatkozott, hogy a munkaiköri feladatainak megfelelően eleget tett, ennek ellenére a vállalat takarító segédmunkás munkakörbe helyezte őt, majd felmondta a munkaviszonyát. Kérte a felmondás hatálytalanítását, az alperesnek az eredeti munkakörében való további foglalkoztatására és a kiesett időre járó munkabérének megfizetésére való kötelezését. A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. A munkaügyi bíróság ugyancsak elutasította a felperesnek a döntőbizottság határozata ellen előterjesztett keresetét, amely tartalmában azonos volt a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott panaszával. A munkaügyi bíróság ítéletének indokai szerint az alperes a felmondás időpontját a munkaügyi bíróság 1976. július 27-én tartott tárgyalásán április 26-ára módosította. így az eredetileg jogellenes felmondás „a felmondási idő módosításával jogszerűvé vált". A felmondás egyben megalapozott is volt, mert a felperes az elvégzendő munkák között válogatott, „bizonyos segédmunkákat, W. C.-tisztítást és a szemetesek utáni seprést nem volt hajlandó végezni". Alaptalannak találta a munkaügyi bíróság a felperes elmaradt munkabér megtérítése iránti igényét is, mert nem tett eleget a „kárenyhítési" kötelezettségének, „nem a lehetőségek korlátozták új munkaviszony létesítésében, hanem egyéni elképzelései és kívánságai az új beosztásra vonatkozóan". A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 26. §-ának (4) bekezdése értelmében a vállalat a jogszabályban meghatározott ideig nem mondhat fel — többek között — a keresőképtelenné vált beteg dolgozónak. E felmondási tilalom részletes szabályait az Mt. V. 26. §-ának b) pontja határozza meg akként, hogy a vállalat nem szüntetheti meg felmondással a munkaviszonyt a keresőképtelenséggel járó betegség tartama és az azt követő tizenöt nap alatt. A felperes 1976. március 5. napjától március 22. napjáig volt keresőképtelen beteg. Az 1976. március 25-én kelt felmondó levelet az alperes — a perben tett nyilatkozata szerint — március 30-án adta postára, és így azt a felperesnek legkésőbb április 3-án meg kellett kapnia. Az alperesnek ezt az előadását a felperes nem tette vitássá. Az alperes meg nem cáfolt nyilatkozata alapján tehát tény, hogy az alperes a keresőképtelenségének idejét követő tizenöt napon belül mondott fel a felperesnek. A munkaügyi bíróságnak — erre figyelemmel — azt kellett volna megállapítania, hogy a felmondás jogszabályi tilalomba ütközik és ennek következményeként az Mt. 29. §-ának rendelkezése alapján a felmondást hatálytalanítania kellett volna. 188