Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

kájára miért nincs szükség, s így a dolgozónak nem nyújt lehetőséget sem azok ellenőrzésére, sem a munkaügyi vitára való felkészülésére. Ilyen megítélés alá esik különösen a tartalmatlan, közhelyszerű indokolás, pl. hogy „a dolgozó nem felelt meg a személyéhez fűzött várakozásoknak", vagy pl. hogy „a vállalatnál a dolgozó munkakörének betöltésére más elképzelések alakultak ki", illetve, hogy „a dolgozó vezetői magatartásában olyan alapvető hiányosságok tapasztalhatók, amelyek lehetetlenné teszik az iskolában való működését". Nem elégíti ki a világos indokolás követelményét a fentiekhez képest pl. a dolgozó munkaköri alkalmatlanságára való puszta hivatkozás sem, ha nem tűnik ki belőle az a közelebbi konkrét körülmény, mely az alkalmatlanságot kiváltja. Ennek megjelölése viszont részletezés nélkül is világossá teszi az indokolást. Elegendő tehát annak előadása a felmondás indokolásában, hogy pl. az anyagkönyvelő rendszeresen elemi számítási hibákat követ el, de nem feltétlenül szükséges azoknak az eseteknek a tételes ismertetése, hogy melyek voltak s mikor, milyen körülmények között történtek a hibák. III. Abban az esetben, ha kétségessé válik az írásban közölt felmondási ok helytállósága, a bizonyítás a vállalatot terheli [9/1967. (X. 8.) MüM számú rendelet 32. § (2) bekezdése, Pp. 164. § (1) bekezdése], minthogy a vállalatnak áll érdekében, hogy az általa közölt felmondást a munkaügyi vitát eldöntő szerv fenntartsa. A munkaügyi vita során nemcsak a felmondás indokolásában kifejezetten közölt, hanem olyan további tények és körülmények bizonyításának is helye lehet, amelyek — az indokolás keretein belül maradva — azt kiegészítik és alátámasztják. A bizonyítás azonban nem lépheti túl a felmondásban közölt indokolás méreteit, mert az ellenkező álláspont lehetővé tenné, hogy a vállalat a felmondásának jogosságát olyan új felmondási okra alapítsa, amelyet az írásbeli felmondásában az Mt. 26. §-ának (2) bekezdésében megszabott módon nem közölt. Ebből következik, hogy a vállalat által eredetileg közölt felmondási okon, illetve okokon felül további felmondási okot a munkaügyi vita során bizonyítani nem lehet. Erre csak újabb vállalati felmondás alapján újabb munkaügyi vitában kerülhet sor. IV. Az Mt. 2. §-ának (1) bekezdése egyebek között kimondja, hogy a törvényben megállapított jogokat társadalmi rendeltetésüknek megfelelően kell gyakorolni, és tilos a joggal való visszaélés. Ez a rendelkezés azt jelenti, hogy a Munka Törvénykönyvén alapuló jogot nem lehet olyan célból gyakorolni, amely ellentétbe kerül a jog által szolgálni hivatott társadalmi céllal. Mindez a vállalati felmondási jog gyakorlására is irányadó. Ehhez képest az egyébként fennálló vállalati felmondási jog gyakorlása is jogellenessé válik abban az esetben, ha bizonyítottan társadalmi rendeltetésével össze nem férő célból, esetleg ártási szándékkal, bosszúból, zaklatásszerűen gyakorolták, illetve nyilvánvalóan ilyen eredményre vezet. A dolgozó panaszára ezért ilyen esetben a vállalati felmondást az Mt. 29. §-a alapján hatálytalanítani kell. A vállalat felmondási jogával való visszaélés különösen abban az esetben állapítható meg, amikor a dolgozó a vállalat működésével, illetve vezetésével kapcsolatban bíráló észrevételeket tett, s a körülmények arra mutatnak, hogy a vele közölt — egyébként szabályszerű — vállalati felmondás a bírálatával összefügg. Ha tehát a munkaügyi vitát elbíráló szerv ilyen esetben 140