Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 2. kötet, 1976-1978 (Budapest, 1980)

A Pp. 355. §-ának (2) bekezdése szerint a munkaügyi bíróság „az ügyet az iratok — és ha jelen vannak — a felek meghallgatása alapján bírálja el. Ha azonban a tényállást nem látja tisztázottnak, bizonyítást rendel el." A meglevő peradatok alapján nem lehet dönteni abban a kérdésben, hogy a kereseti követelés helytálló-e vagy sem. A felperes főfoglalkozást biztosító munkáltatója engedélyével mellékfoglalkoztatású munkaviszonyt létesített az alperessel 1975. április 1-től 1975. december 31-ig terjedő meghatározott időtartamra. Az Mt. 22. §-ának (3) bekezdése alapján 1975. december 1-től kezdődően a felperes mellékfoglalkozású munkaviszonya érvénytelenné vált, mert a főfoglalkozású munkaviszonya a M. M.-nél megszűnt és az az alperesnél fennállott munkaviszonyára vonatkozó engedélye az 1 1976. (I. 31.) MüM számú rendelet (3) bekezdése alapján hatályát vesztette. Az Mt. V. 20. §-ának (1) bekezdése értelmében, ha a munkaszerződés érvénytelenségét a felek vagy a közérdek sérelme nélkül rövid időn belül nem lehet orvosolni, a munkaviszonyt azonnali hatállyal meg kell szüntetni. A G. engedélyének hiányában a felperes mellékfoglalkozású munkaviszonyát is azonnali hatállyal meg kellett volna szüntetni. Ez a jogszabályi kötelezettség azonban természetesen nem jelenti azt, hogy érvénytelenség esetén a munkáltató a dolgozó munkaviszonyát visszamenőleges hatállyal is megszüntetheti. Márpedig az adott esetben ez történt. Ez állapítható meg ugyanis az alperes már emiitett értesítéséből, amely szerint az alperes a felperes munkaviszonyát 1976. február 1-én azonnali hatállyal megszüntette. A munkaügyi bíróság ezt a körülményt ítélete meghozatala során nem értékelte. De elmulasztotta a munkaügyi bíróság azt a körülményt is tisztázni, hogy a felperes mellékfoglalkozású munkaszerződésének érvénytelenné válása a felperes vagy az alperes hibájából következett-e be. E kérdés tisztázása is jelentős a felperes anyagi igényének elbírálásakor. A munkaügyi bíróság tévedett, amikor ennek a körülménynek a tisztázását mellőzte. Az Mt. V. 20. §-ának (2) bekezdése szerint ugyanis a vállalat a hibájából előálló érvénytelenség esetén a munkaviszony azonnali hatállyal történő megszüntetésekor köteles a dolgozónak átlagkeresetét kifizetni anynyi időtartamra, amennyire az általa foganatosított felmondás esetén a dolgozót a munkavégzés alól fel kellene mentenie. Az érvénytelenségért való felelősségen túlmenően a munkaügyi bíróságnak azt is tisztáznia kellett volna, hogy a felperes az egyébként érvénytelen s 1975. december 31-én lejárt 30 napnál hosszabb határozott idejű mellékfoglalkozású munkaviszonyában a meghatározott időtartam eltelte után a munkája irányításával megbízott dolgozó tudtával egy munkanapot meghaladóan az alperesnél tovább dolgozott-e. Igenlő esetben ugyanis a felperes mellékfoglalkozású munkaviszonya határozatlan időre szólóvá alakult át az Mt. V. 21. §-ának (3) bekezdése alapján, s ebben az esetben az alperes a felperes munkaviszonyát kétségkívül csupán felmondási illetmény kifizetésének kötelezettsége mellett szüntethette volna meg, feltéve, hogy az érvénytelenség az alperes hibájából következett be. [Mt. V. 20. § (2) bekezdése]. Az eddigiektől elkülönítetten elbírálandó további kérdés az, hogy a dolgozót az érvénytelen munkaszerződés alapján fennálló munkaviszony kere113