Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

delet 83. §-ának (1) bekezdése*' szövegrész helyébe a „17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 256. §-ának (1) bekezdése" szövegrész lép. Ugyanebben a bekezdésben a „teljes, illetőleg résznyugdíjra" szavak helyébe „nyugdíjra" szó lép. 12. Az 53. számú munkaügyi kollégiumi állásfoglalás rendelkező része helyébe a következő szövegű rendelkező rész lép: ,,A bíróság annak megállapításánál, hogy a rokkantsági nyugdíjra jogosult az 1975. évi II. törvény (T.) 50. §-ának (1) bekezdésében meghatározott melyik rokkantsági csoportba tartozik, csak a III. csoportbeli rokkantságnak azt az előfeltételét vizsgálhatja, hogy a jogosult rendszeresen nem dolgozik-e, vagy keresete lényegesen kevesebb-e a megrokkanása előtti kereseténél." Az indokolás helyébe a következő szövegű indokolás lép: „Az a kérdés, hogy a dolgozó teljesen munkaképtelen-e és mások gondozására szorul-e, orvosi szakkérdés, a rokkantságnak, illetőleg a rokkantrág fokának a kérdése. Ezért a 17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 258. §-ának (2) bekezdése értelmében nem tartozik bírósági hatáskörbe annak a megállapítása, hogy az igénylő a T. 50 §-ának (1) bekezdése szerinti I., illetőleg II. csoportbeli rokkant-e. A T. 50. §-ának (1) bekezdése alapján igényelt III. csoportbeli rokkantsági nyugdíjra való jogosultság megállapításának azonban csak az az előkérdése orvosi kérdés, hogy az igénylő rokkant-e. Ebben a kérdésben az Országos Orvosszakértői Intézet illetékes Orvosi Bizottságának a szakvéleménye az irányadó. Az azonban már — mint a rokkantsági nyugdíjra jogosultságnak a T. 47. §-a c) pontja szerint egyik előfeltétele — a jogosság körébe tartozó kérdés, hogy az igénylő rendszeresen nem dolgozik, vagy keresete lényegesen kevesebb-e a megrokkanás előtti kereseténél (III. csoportbeli rokkant). Következésképpen az utóbbi előfeltételek vizsgálata bírósági hatáskörbe tartozik." MK 60. szám Igazolatlan távollétnek minősül és fegyelmi felelősségre vonás alapjául szolgálhat, ha a dolgozó munkahelyétől azért van távol, mert keresőképtelenségét szándékosan maga okozta vagy gyógyulását szándékosan késleltette. A gyakorlatban felmerült olyan eset, amikor tényállásként azt kellett megállapítani, hogy a dolgozótól azért vonták meg a táppénzt, mert a betegségét maga okozta (pl. öncsonkítással), vagy gyógyulását szándékosan késleltette (pl. nem tartotta be az orvos előírásait). Ezekben az esetekben a társadalombiztosítási szabályok szerint a dolgozótól a táppénzt meg kell, illetve meg lehet vonni [17/1975. (VI. 14.) MT számú rendelet 24. §]. A társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény 21. §-ának (1) bekezdése szerint nem jár táppénz annak, aki keresőképtelenségét szándékosan okozta. Az említett esetekben a dolgozó a munkahelyétől távol volt, munkát nem végzett, de táppénzes állományban sem volt. A dolgozónak a munkahelyétől való távolléte ezekben az esetekben saját szándékos magatartásának eredménye, ennélfogva az nem minősíthető igazolt okból történt távollétnek. Ebből az is következik, hogy igazolatlan 72