Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

kanap alapszabadság és a munkaviszonyban töltött idejéhez igazodóan pótszabadság jár. Ebből pedig következik, hogy a dolgozót a részére járó szabadság minden munkaviszonyban, tehát a másodállása és mellékfoglalkozása után is megilleti. Azonban minden munkaviszonyban különállóan kell elbírálni a dolgozót megillető pótszabadság mértékét, illetőleg azt, hogy a tanulmányi szabadságból mennyi időre kell a dolgozónak átlagkeresetet fizetni. Ha a dolgozót az egyes munkaviszonyokban bármilyen okból eltérő mértékű szabadság illeti meg, a dolgozó köteles a munkakörét ellátni abban a munkaviszonyában, amelyben már szabadságra nem jogosult, akkor is, ha a másik munkaviszonyában még szabadságát tölti. MK 19. szám A dolgozónak évi rendes szabadság akkor is jár, ha a vállalat őt nem teljes munkaidőre alkalmazta. Az Mt. V. 17. §-ának (3) bekezdése értelmében a munkaszerződésben meg lehet állapodni abban, hogy a vállalat a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A munkaszerződésnek ezt a rendelkezését írásba kell foglalni. Ilyen esetben a munkabért a meghatározott részmunkaidő alapulvételével kell megállapítani. Az Mt. 42. §-ának (1) bekezdése szerint a dolgozónak minden munkaviszonyban töltött naptári évben tizenkét munkanap alapszabadság és a munkaviszonyban töltött idejéhez igazodóan pótszabadság jár. Az alapszabadság és a pótszabadság tekintetében tehát az Mt. 42. §-ának (1) bekezdése olyan korlátozó rendelkezést nem tartalmaz, amely szerint az alapszabadság és a munkaviszony alapján járó pótszabadság csak a teljes munkaidőben foglalkoztatott dolgozót illetné meg. Megerősíti ezt az Mt. V. 17. §-ának már említett (3) bekezdése is, amely lehetővé teszi olyan munkaszerződés megkötését is, hogy a vállalat a dolgozót a munkakörére megállapított teljes munkaidőnek csak egy részére alkalmazza. A kifejtettekből következik, hogy a dolgozót az éves rendes szabadság akkor is megilleti, ha nem teljes munkaidőre alkalmazták. Ha az ilyen módon alkalmazott dolgozó a hét minden, a jogszabály rendelkezése szerinti munkanapján munkát végez, a szabadság ugyanolyan mértékben megilleti, mint a teljes munkaidővel foglalkoztatott dolgozókat. A rendes szabadság idejére járó átlagkereset azonban ilyenkor csak a munkaidejével arányos időre jár (pl. napi négyórás munkaidővel foglalkoztatottat egy szabadságnapra is négyórai átlagkereset illeti meg). Ha azonban a nem teljes munkaidővel foglalkoztatott dolgozó csak a hét meghatározott napjain végez munkát, szabadságideje is a munkában töltött napokhoz igazodóan arányosan veendő figyelembe (pl. napi négyórás munkaidővel hetenként hat nap helyett csak három napot dolgozik, alapszabadsága tizenkét nap helyett csak hat nap lesz). Természetesen ez a szabály érvényesül a pótszabadságok tekintetében is. A szabadságidőre vonatkozó átlagkeresete ugyanúgy alakul, mint a hét minden napján csökkentett munkaidőben foglalkoztatottak esetében. Az elmondottak nem alkalmazhatók azokra a dolgozókra, akik olyan rövid ideig állnak munkaviszonyban, hogy az évi rendes szabadságuk ará28