Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

heti azt, miszerint a dolgozó addig is, amig döntés születik abban a kér­désben, hogy a munkaviszony megszüntetése valóban jogellenes volt-e, a saját ügyében teljes vagy meg nem indokolható tétlenséget tanúsítson. Erre utal az Mt. V. 33. §-ának (1) bekezdése is, amikor úgy rendelkezik, hogy nem kell megtéríteni a munkabérnek és egyéb járandóságnak, vala­mint a kárnak azt a részét, amely máshonnan megtérült vagy kellő gon­dosság mellett megtérülhetett volna. Bizonytalanság volt észlelhető abban a kérdésben, hogy az elmaradt munkabér és egyéb járandóság összegét hogyan állapítsák meg akkor, ha a dolgozó munkaviszonyát jogellenesen szüntették meg, s a dolgozó a visszahelyezésig eltelt időben egyáltalán nem vagy csak részben végzett munkát. Vajon a dolgozó munkaviszonyának jogellenes megszüntetése után azonnal köteles-e mindent megtenni újabb elhelyezkedése érdekében. Ezt a kötelezettségét nem lehet általános érvénnyel minden esetben meg­követelni. Előfordulhat olyan eset, hogy a dolgozó a körülményekre tekin­tettel már munkaviszonyának a megszüntetésekor is jogosan remélheti, hogy munkaviszonya megszüntetését hatálytalanítani fogják, pl. ha a fel­mondás jogszabályi tilalomba, korlátozásba ütközik (Mt. 26. §). Nem lehet kétséges, hogy ilyen esetben a dolgozót nem lehet arra köte­lezni, hogy a munkaviszony-megszüntetés tényéből egyébként is követ­kező hátrányos helyzeten túlmenően még további nehézségeket (munka­kereséssel, elhelyezkedéssel járó nehézségeket) is vállaljon. Mire munka­helyet találna, esetleg már a jogellenes felmondás hatálytalanítására is sor kerülhet. De olyan esetekben is, amikor a munkaviszony megszünte­tésének jogellenessége a munkaviszony megszüntetésekor még nem telje­sen nyilvánvaló [Mt. V. 27. §-ának (1) bekezdése eseteiben a különös indo­koltság fennállása, az Mt. V. 27. §-ának (2) bekezdésében említett más munkahelyre áthelyezés lehetőségének kérdése], ugyancsak nem volna helytálló a dolgozó azonnali elhelyezkedésének a megkövetelése. A jogelle­nesen eljáró vállalattal szemben — személyi vagy egyéb körülmények alapján — a jogellenességet jóhiszeműen feltételező dolgozó esetében is indokolt, hogy egy ideig várjon munkaviszonya megszüntetésének hatály­talanítására. Az előzőekből következik, hogy a dolgozót elhelyezkedési kötelezettség általában addig az időpontig nem terheli, amíg a körülményekre tekintet­tel kellő alappal remélheti, hogy munkaviszonyát gyorsan helyreállítják. Ha tehát késedelem nélkül panaszt nyújt be a vállalat intézkedése ellen, nem lehet a dolgozó terhére róni, hogy a munkaügyi döntőbizottság hatá­rozatának meghozataláig újabb elhelyezkedést nem kísérelt meg, ennek érdekében nem tett semmit. Ha a munkaügyi döntőbizottság a panaszát elutasította, a dolgozónak már számolnia kell azzal, hogy újbóli munkába állítása elhúzódik. Ezért ezt követően már elhelyezkedési kötelezettség terheli, s ennek érdekében a dolgozótól a célravezető intézkedések megtétele elvárható. Ehhez képest a dolgozó munkaviszonya helyreállítására beadott panaszá­nak általában a munkaügyi döntőbizottság által történt elutasítása után kö­teles — keresetveszteségének elhárítása vagy csökkentése érdekében — el­helyezkedése végett a szükséges és arra alkalmas intézkedéseket megtenni. Előfordulhatnak azonban olyan esetek is, amikor a dolgozótól a döntő­bizottsági eljárás lefolytatása előtt is megkövetelhető az elhelyezkedés, pl. 24

Next

/
Oldalképek
Tartalom