Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

Az alperes az Mt. 35. §-ának (2) bekezdésében foglaltaknak megfelelő intézkedést tett a felperes, valamint a 8. G. osztályhoz beosztott többi dolgozóra vonatkozóan: a vállalat b-i telephelyén belül az addig betöltött munkakörükben, változatlan személyi alapbérrel más munkahelyre osztotta be őket. Mindez — amint erre az óvás helytállóan utal — a vállalati és egyéni érdekek összhangjának megbontása nélkül következett be, és semmiféle vonatkozásban nem sérelmes a felperesre nézve. A munkáltatónak az ilyen jellegű intézkedése áthelyezésnek nem minősül, az Mt. 35. §-ához fűzött indokolás pedig kifejezetten utal arra, hogy a vállalatok előtt álló feladatokban bekövetkező változások megkívánhatják, hogy a munkaerőknek a szükséghez képest megfelelő átcsoportosítását hajtsák végre. A vállalati gazdálkodásnak ez természetszerű velejárója, ezzel az igénnyel pedig minden munkaviszonyra lépő dolgozónak számolnia kell. Tévesen jelölte meg tehát „áthelyezésnek" az alperes intézkedését, s így téves és törvénysértő a munkaügyi bíróság ítélete. Munkaszerződés-módosítás az adott esetben nem történt, a más munkahelyre történő beosztás pedig a munkáltatónak a munkaszerződésből folyó joga, amelynek gyakorlása a munkáltatót megilleti. E munkáltatói jog gyakorlása az adott esetben a felperesre nézve semmiféle sérelemmel nem járt. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 274. §--ának (3) bekezdése alapján a munkaügyi bíróság ítéletét hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetét elutasította. (M. törv. I. 10 078/1973. sz.) 87. Nem tartozik a dolgozó munkaköri kötelességei közé az olyan feladatok ellátása, amelyeket külön kijelölés alapján, esetenkénti megbízás folytán, külön díjazás ellenében végez és a részletes munkaköri leírás sem tartalmaz [5/1967. (X. 8.) MüM sz. r. 18/A. §]. A felperes a MÁV Vezérigazgatóságán teljesített ügyintézői beosztásban szolgálatot. Munkaviszonya 1973. április 23-án megszűnt. A MÁV különböző szaktanfolyamain végzett vizsgáztatási tevékenységéért részére kiutalt vizsgadíjakat nyugdíja megállapításánál a MÁV Nyugdíjügyek Fellebbezési Bizottsága nem vette figyelembe, mert a munkáltató ügyiratában foglalt feljegyzés szerint a vizsgáztatói tevékenység nem minősíthető a felperes munkaköréhez tartozó feladatnak. Ilyen előzmények után a felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz panaszt nyújtott be. amelyben annak megállapítását kérte, hogy vizsgáztatói tevékenységét munkaköri kötelezettségéből eredően végezte. A munkaügyi döntőbizottság a felperes panaszát elutasította. Megállapította, hogy a vizsgáztatói tevékenység nem a felperes munkaköréhez tartozó feladat. Ezeken a tanfolyamokon ugyanis nem folyamatosan látott el szolgálatot, hanem a szolgálati vezetőjének esetenkénti kijelölése alapján külön díjazás ellenében. Nem találta alkalmazhatónak a munkaügyi döntőbizottság a 7018/1973. VSZTO utasításban foglaltakat, mivel a felperes kizárólag vizsgabizottsági társelnökként tevékenykedett, a szóban forgó utasítás pedig előadói és ebből eredő vizsgáztatói teendőket ellátó dolgozókra vonatkozik. A munkaügyi döntőbizottság határozata ellen a felperes keresettel fordult a munkaügyi bírósághoz. 234