Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

A felperes a munkaügyi bírósághoz benyújtott keresetében kérte a munkaviszonya helyreállítását és sérelmezte, hogy a megállapodás a részére biztosított 800 négyszögöl illetményföld tekintetében sem tartalmaz elszámolást. A tárgyaláson a felperes a kereseti kérelmét akként módosította, hogy nem a munkaviszonyának helyreállítását, hanem az alperesnek arra kötelezését kérte, hogy fizesse meg a törvényes felmondási idő alapján járó járandóságát. Az alperes képviselője a kereset elutasítását kérte a kölcsönös megegyezésre való hivatkozással. A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetének helyt adott, és a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatva kötelezte az alperest, hogy a felperes részére felmondási illetményként a már kifizetett kétheti felmondáshoz még négyheti felmondásnak megfelelő munkabért fizessen ki. A munkaügyi bíróság az ítéletét azzal indokolta, hogy a felek között 1973. október 1. napján létrejött megállapodás nem tekinthető az Mt. 25. §-ának (1) bekezdése szerinti, a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó közös megegyezésnek, mert a vezetőség átszervezéssel, értelemszerűen egyoldalú intézkedéssel szüntette meg a felperes munkakörét, egyben munkaviszonyát is 1973. október 1. napjával. A felperes kárára a törvényesnél rövidebb felmondási időben megállapodni nem lehet, miért is a felperes jogosult — munkakörét és szolgálati idejét tekintve — 1973. október 15. napjától kezdődően a különbözeti felmondási időre járó munkabér felvételére. A munkaügyi bíróság ítéletének kézbesítését követően a felperes a Pp. 225. §-a (1) bekezdése alapján az ítélet kiegészítését kérte, éspedig a megítélt négyheti felmondási időre járó bér helyett tízheti bér kifizetését azzal az indokolással, hogy 1973. október 15. napjáig dolgozott, így a felmondási idejére bért nem kapott, továbbá ennyi jár részére 30 év munkaviszonyban töltött idejére és állatorvosi beosztását figyelembe véve. A munkaügyi bíróság e kérelem tárgyában nem döntött. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. Az Mt. 25. §-ának (1) bekezdése szerint a vállalat és a dolgozó közös megegyezéssel bármikor megszüntetheti a munkaviszonyt. E jogszabály alapján egyeztek meg a felek 1973. október 1-én a munkaviszony megszüntetésében és az ehhez kapcsolódó egyéb munkaügyi vonatkozású kérdésekben. A megegyezésükről okiratot készítettek, amelyet a felek aláírtak és átvettek. A felperes ezt követően bejelentette ugyan, hogy a munkaviszonya közös megegyezéssel való megszüntetésére a hozzájárulását visszavonja, e nyilatkozata azonban a megállapodás érvényességét nem érinti, mert a szabályszerűen létrejött megállapodás mindkét felet köti, attól egyoldalú nyilatkozattal eltérni nem lehet. A felperes a panaszában, valamint a keresetében egyrészt joggal való visszaélésre, másrészt arra is hivatkozott, hogy a valódi akarata nem a megállapodásban foglaltaknak megfelelő volt, nem a munkaviszonynak közös megegyezéssel történő megszüntetésére irányult, s ezért a megállapodás érvénytelen. Arra azonban, hogy az írásba foglalt megállapodás ellentétben volt a felperesnek a megállapodás megkötésekor fennállott valódi akaratával, sem a perben, sem a megelőző eljárásban adat vagy bizonyíték nem merült fel. 224