Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

ján kilenc hét felmondási idő illeti meg, az ennél hosszabb időre kifizetett felmondási bért visszafizetni tartozik. Az ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A 15/1971. (XII. 30.) MÉM számú rendelettel módosított és kiegészített 6/1967. (X. 24.) MÉM számú rendelet 162. §-ának (1) bekezdése értelmében a termelőszövetkezet (szakszövetkezet) által alkalmazott dolgozók felmondási idejét a munkaszerződésben kell meghatározni. Ennek megfelelően a rendelet 163. §-a (1) bekezdésének f) pontja úgy rendelkezik, hogy a munkaszerződésnek — a munkakörön és a munkabéren túlmenően — tartalmaznia kell a felmondási időre, valamint a munkavégzés alóli felmentésre vonatkozó kikötéseket is. A rendelet 162. §-a (1) bekezdésének második mondata pedig arról rendelkezik, hogy amennyiben a munkaszerződést kötő felek megállapodása erre nem terjedt ki, milyen szabályok alapulvételével kell megállapítani a felmondási idő tartamát. Az Mt. 27. §-ának (2) bekezdése értelmében a munkáltató és a dolgozó az előírtnál hosszabb, de hat hónapot meg nem haladó felmondási időben is megállapodhatnak. Minthogy az Mt. 24. §-a megengedi a munkaszerződés közös megegyezéssel való módosítását, nem volt akadálya annak, hogy a felek a közöttük fennálló munkaszerződést módosítsák, illetve kiegészítsék a felmondási időre vonatkozó rendelkezéssel, mert mindaddig, amíg a munkaszerződés fennáll, lehetőség van annak módosítására is. Nem volt tehát akadálya annak, hogy a felék — amikor a munkaviszony megszüntetésének kérdése közöttük szóba került — hathónapos felmondási időben állapodjanak meg. A munkaügyi bíróság ezzel ellentétes álláspontja és az arra alapított ítéleti rendelkezése, amellyel a felperest a kilenc hetet meghaladó felmondási időre eső munkabér visszafizetésére kötelezte, törvénysértő. Egyébként a felperest a szóban levő munkabérek visszafizetésére az Mt. 68. §-ának (1) bekezdése értelmében sem lehetett volna kötelezni, mert azok visszakövetelésekor a kifizetéstől már több, mint harminc nap eltelt, a felperes pedig a pénz felvételénél nem volt rosszhiszemű. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét abban a részében, amelyben az alperes követelését 17 652 forint erejéig megalapozatlannak találta, és a felperes ennek visszafizetése alóli mentesítés iránti keresetét elutasította, hatályon kívül helyezte, és a felperes keresetének teljes egészében helyt adva, a szövetkezeti döntőbizottság határozatát megváltoztatta, az alperes elnökének intézkedését pedig teljes egészében hatályon kívül helyezte. (M. törv. I. 10 096/1973. sz.) 77. A törvényesnél rövidebb időtartamú felmondási idő kikötése érvénytelen [Mt. 27. §-ának (2) bekezdése, Mt. V. 29. §]. A felperes 1967. szeptember 29-én írásbeli munkaszerződést kötött az alperessel. E munkaszerződés szerint a felperes az alperes feldolgozó üzemében kereskedelmi vezetőként, üzletszervezőként és anyagbeszerzőként dolgozott. A munkaszerződést a peres felek 1969. április 1-i hatállyal úgy módosították, hogy a felperes eredeti munkaköre kibővült a furnértermelő segédüzemvezetői feladatokkal is. A peres felek 1972. december 13-án írásban megállapodtak abban, hogy a munkaviszonyt 1973. szeptember 15-i hatállyal közös megegyezéssel megszüntetik s az alperes 1973. június 15-től kezdődően felmenti a felperest a 219