Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)
bevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. Az adott esetben a munkaügyi bíróság ezt a jogszabályi rendelkezést figyelmen kívül hagyta, a tényállást nem a per adatainak egybevetése alapján, nem az okszerűség szabályainak megfelelően állapította meg. De nem észlelte azokat az ellentmondásokat sem, amelyeknek feloldása, illetve tisztázása nélkül a pert nem lehet érdemben eldönteni. A jogvita során keletkezett ügyiratokban számos ellentmondás van, ennélfogva a bíróságnak a legrészletesebb bizonyítási eljárás lefolytatásával kellett volna a tényállást tisztáznia. Mindezekre figyelemmel a munkaügyi bíróságnak új eljárás keretében részletes bizonyítási eljárást kell lefolytatnia, amelynek során fel kell derítenie, hogy a felperes 1973. február 13. napján megjelent-e az alperes személyzeti irodájában s ha igen, ezt milyen célzattal tette, és jelenlétekor a személyzeti vezetőn kívül tartózkodtak-e az irodában olyan dolgozók, akik egyértelműen bizonyítani tudják a felperes megjelenésének okát, a felperes ott tett kijelentéseit. A tényállás tisztázása céljából tanúként kell tehát kihallgatni mindazokat, akik az alperes szerint jelen voltak a felperes 1973. február 13-i állítólagos felmondásánál. Tisztáznia kell a felperesnek a döntőbizottsághoz előterjesztett panaszában fellelhető ellentmondást is, továbbá fel kell derítenie, hogy a felperes milyen okból kereste fel az alperesnek az ügyiratók iktatásával foglalkozó dolgozóját. A tényállás megalapozatlansága mellett téves a munkaügyi bíróságnak az az érdemi álláspontja is, amely szerint a felperes felmondását — ha az megtörtént, — annál az oknál fogva sem lehetne érvényesnek tekinteni, mert azt az alperes személyzeti vezetőjénél terjesztette elő, aki nem gyakorolja a munkáltatói jogokat. Az a körülmény, hogy a dolgozók adott esetben a munkáltatónak a munkaviszonyokkal kapcsolatos teendőit végző felelős, de a munkáltatói jogokat egyébként nem gyakorló szerveinél (személyzeti osztály, munkaügyi osztály) tesznek munkaviszonyuk megszüntetésére irányuló bejelentést, nem teszi a nyilatkozatokat érvénytelenné, miután e szervek feladatköre és felelőssége kiterjed arra is, hogy ezeknek a nyilatkozatoknak a tartalmát a munkáltatói jogokat gyakorló vezető tudomására hozzák. [Mt. 26. § (1) bek.] A felsorolt kérdések tisztázása után megállapított tényállástól függően dönthető csak el, hogy megalapozott-e a felperes igénye. Ha ugyanis az nyerne megállapítást, hogy a felperes szóbeli felmondással valóban megszüntette a munkaviszonyát, felmondási ideje 1973. február 14. napjától kezdődik, miután az alperes a felmondási idő teljes tartamára felmentette a munkavégzés alól, a felperest a döntőbizottság által megállapított napokra egyébként is megilleti a munkabére. Feltétlenül tisztázni kell azonban a felperes felmondási idejének tartamát, mert azt az alperes 1973. február 17-én kelt levele és az alperes keresete eltérő mértékben jelöli meg. Tisztázni kell azt is, hogy a felperes 1973. február 14-én, 15-én, 16-án és 17-én végzett-e munkát, illetve munkahelyéről való távolmaradásának mi volt az oka. E kérdést a munkaügyi bíróság nem vizsgálta, ennek ellenére tényként állapította meg ítéletében, hogy a felperes az említett napokon ,,a munkarendben meghatározott és kijelölt időben, a kijelölt helyen munkaképes állapotban megjelent". A bíróságnak ez a megállapítása részben iratellenesnek is tűnik, miután maga a felperes adta elő a per során, 192