Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)
33. A munkáltató a „dolgozó érdekére" hivatkozással sem módosíthatja egyoldalúan a munkaszerződést, ha ehhez a dolgozó nem járul hozzá [Mt. 24. §-ának (1) bekezdése]. Az alperes 1971. február 2. napja óta áll a felperes vállalat alkalmazásában. 1974 áprilisáig a helyközi raktárba volt beosztva rakodómunkásként. 1974 áprilisában az alperes a felperest „elbocsátás'" fegyelmi büntetéssel sújtotta, a büntetés végrehajtását azonban egy évi időtartamra felfüggesztette. Ettől kezdve azonban az alperest nem a korábbi beosztásában és munkakörbe osztották be munkára, hanem ún. „járati rakodóként" foglalkoztatták. Az alperes ezt a beosztást sérelmesnek tartotta, egyrészt, mert a munkakör ellátása más időbeosztással járt, másrészt azért, mert álláspontja szerint fizikai megterhelése is nagymértékben fokozódott. Ezért panasszal fordult a vállalati munkaügyi döntőbizottsághoz, amelyben többek között azt is előadta, hogy korábban kórházi és szanatóriumi kezelés alatt állott (1968 —69. Tbc) és betegségéből folyóan csak napi 8 óra könnyebb fizikai munka ellátására alkalmas. A felperes vállalat munkaügyi döntőbizottsága határozatával az alperes panaszának helyt adott és elrendelte, hogy a felperes az előző munkakörében (átmenőraktárban) raktári dolgozóként foglalkoztassa az alperest. A határozat indokolásában a döntőbizottság többek között arra utalt, hogy az alperes a gépkocsirakodói-árukísérői munkakör elvégzésére nem alkalmas. A korábban hozott fegyelmi büntetés más munkakörben való foglalkoztatást nem jelölt, meg, ezért is a korábbi munkakörében kell őt foglalkoztatni. Továbbá utalt a Tüdőklinika igazgatójának 1971 januárjában adott véleményére, amely szerint az alperes „könnyebb munkaikörbe alkalmas", ennek figyelmen kívül hagyása egészségi állapotálnak romlását, családja eltartását veszélyeztetné. A felperes a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. Ebben előadta: álláspontja szerint a járati rakodói tevékenység a könnyebb, valamint azt, hogy az alperes korábban nem közölte, hogy csak könnyebb munkát végezhet. Az eljárás során csatolta az üzemorvos véleményét, amely — utalva a tüdőklinikai (1971. évi) igazolásra — azt rögzíti, hogy az alperes „csak könnyű fizikai munkára alkalmas, emeléstől, megfázástól óvakodnia kell, megfelelő élet- és étrend alkalmazása mellett". Továbbá csatolta ugyancsak az üzemorvosnak az igazolását, amely szerint az alperes „a vállalat területén kizárólag éjjeliőrként vagy öltözőőrként foglalkoztatható". Ezt követően a felperes a tárgyaláson keresetét fenntartva, egyezségkötés céljából felajánlotta a vállalat központi telephelyén, a szállítmányozási főnökség területén levő őrzési munkakört, maximálisan 1600 forintos bérrel. Az alperes az ajánlatot nem fogadta el. A munkaügyi bíróság ítéletével a munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta akként, hogy az alperest a vállalat központi telephelyén levő szállítmányozási főnökség területéhez tartozó szálláshely őrzési munkakörbe helyezte át, havi 1600 forintos bérrel. Az ítélet indokolásából kitűnően a bíróság a rendelkezésre állott orvosi véleményekre utalt azzal, hogy az alperes egészsége további romlásának megakadályozása végett csak az üzemorvos által megjelölt munkakörben foglalkoztatható. 160