Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

Az alperes gépkocsivezető. A peres felek szóban abban állapodtak meg, hogy 1974. május hó 15-től július hó 30-ig határozott időre szóló munkaviszonyt létesítenek egymással. A megállapodás értelmében az alperest havi 2400 forint munkabér, túlórák teljesítése esetén túlóradíj, vontatás esetén vontatási pótlék, kiküldetés esetén kiküldetési költség illette meg. A peres felek között nem képezte vita tárgyát, hogy az alperes 1974. május havi munkabér-járandóságát megkapta. Az alperes a munkaügyi döntőbizottsághoz 1974. augusztus hó 5-én előterjesztett panaszában sérelmezte, hogy a felperes nem volt hajlandó kifizetni részére az 1974. júniusi és júliusi megállapodott teljes munkabérét, ezért annak kifizetésére kérte kötelezni a felperest. A közös munkaügyi döntőbizottság határozatával kötelezte a felperest, hogy 2221,50 forint munkabért fizessen meg az alperesnek. A munkaügyi döntőbizottság megállapította, hogy az alperest a kikötött munkabér megilleti, miután a felek havonta fizetendő alapbérben állapodtak meg, nem ismerte el azonban az alperesnek a túlmunkadíjra és vontatási pótlékra vonatkozó jogosultságát. E határozat ellen előterjesztett keresetlevelében a felperes mentesítését kérte a munkabérfizetési kötelezettsége alól. A munkaügyi bíróság jogerős ítéletével megváltoztatta a közös munkaügyi döntőbizottság határozatát és mentesítette a felperest munkabérfizetési kötelezettsége alól. Az ítélet indokolása szerint a peres felek között érvényes munkaszerződés nem jött létre, miután a 30 napot meghaladó tartamú határozott időre szóló munkaszerződést nem foglalták írásba. Ebből következően pedig az alperes elszámolása csak a végzett órák szerint történhet. A menetlevelek tanúsága szerint az alperes munkaviszonyának időtartama alatt összesen 289 órát dolgozott. A kikötött munkabér alapulvételével órabére 12,60 forint volt. Ennek alapján 3631 forint munkabérre lenne jogosult, miután azonban összesen 4649 forint munkabért vett fel, igénye megalapozatlan. A munkaügyi bíróság ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos. Tévedett a munkaügyi bíróság, amikor a peres felek között létrejött munkaszerződés érvénytelenségét állapította meg. A per adatai alapján nem vitás, hogy a peres felek szándéka 30 napot meghaladó, határozott időre szóló munkaviszony létrehozására irányult. Az Mt. V. 17. §-ának (2) bekezdése értelmében „a munkaszerződést írásba kell foglalni, ha azt harminc napot meghaladó határozott időre kötötték. Ennek elmulasztása esetén a munkaviszony határozatlan időre létesült." Az adott esetben a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztása tehát nem az érvénytelenség következményével jár, hanem azzal, hogy a munkaviszony határozatlan idejűvé válik. A peres felek között tehát a munkaviszony 1974. május hó 15. napjától kezdődően határozatlan időre szólóan jött létre. Minthogy azonban mindkét fél szándéka arra irányult, hogy e munkaviszonyt 1974. július hó 31-én megszüntessék, ezt az akaratelhatározásukat a munkaviszonynak közös megegyezéssel történt megszüntetésének kell tekinteni. Az előzőekből egyértelműen következik, hogy az alperest 1974 júniusára és júliusára megilleti a 7/1973. (VII. 11.) MüM—KPM számú együttes rendelet alapján megállapított alapbére. Ennek a munkabérnek a kifize134