Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

címén nem zárható el a felperes attól a jogától, hogy az említett MüM számú rendelet 9. §-ának (1) bekezdésében foglaltak alapján a kártérítés megállapítása után a lényeges körülményekben — többek között a hasonló munkakörben dolgozók munkabérében — bekövetkezett változásra tekintettel kérhesse a megállapított kártérítés módosítását. A bíróság ítéletének ezzel ellentétes döntése törvénysértő. Ezért a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. (P. törv. III. 20 644/1972. sz., BH 1973/3. szám 138.) 10. Üzemi balesetre (foglalkozási megbetegedésre) alapított és a munkáltatóval szembeni kártérítési igények olyan viszonylag önálló igények, amelynek az elévülési ideje önállóan kezdődik [Mt. 5. § (1) bek.]. A felperes 1951. március 16-tól augusztus 25-ig dolgozott az alperesi jogelőd vállalat egyik telepén mint keverő őrlő. A jogelőd vállalatnál betöltött munkaviszonyának megszüntetése után a felperes több vállalatnál létesített munkaviszonyt, 1959 novemberétől a d-i vasmű alkalmazásában áll. E munkaviszonya alatt 1964. évben orvosi javaslat alapján áthelyezték, mert megállapították, hogy szilikózis megbetegedése van. A felperes a per adataiból kitűnően már 1963. évben táppénzes állományban volt, majd 1964. évben műtéti beavatkozásra is sor került nála. Ezután éveken át dolgozott anélkül, hogy szilikózis miatt ismét keresetvesztesége lett volna, — míg 1970. november 24-én ismét betegállományba került és 1971. május 16-ig betegállományban volt. A felperes ez utóbbi betegállománya alatti keresetveszteségének megtérítése végett panasszal fordult jelenlegi munkáltatójának a munkaügyi döntőbizottságához, ahol kötelezték a munkáltatót a szilikózis betegállományi időre eső keresetveszteség megtérítésére. E határozat ellen a munkáltató felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a bírósághoz.3 A bíróság a vállalati munkaügyi döntőbizottság határozatát megváltoztatta és megállapította, hogy az alperesi munkáltatónak a felperes foglalkozási betegségéből eredő kártérítési kötelezettsége nem áll fenn. Az ítélet indokolásából kitűnően a bíróság érdemben foglalkozott az üggyel, szakértői bizonyítást is lefolytatott, majd azt állapította meg, hogy a felperes jelenlegi munkáltatójánál foglalkozási ártalomnak nem volt kitéve. Ilyen előzmények után fordult kártérítési igényével a felperes az alperesi vállalathoz, arra hivatkozott, hogy az alperesi jogelőd vállalatnál betöltött munkaköre nagymértékben volt porártalmas, ami a szilikózis megbetegedést előidézte, ezért az 1970 novemberétől fennálló betegállománya időtartamára igényelte az átlagkeresete és a táppénze közötti különbözetet. Az alperes a kártérítési igényt elutasította. A felperes ezután panaszt nyújtott be a munkaügyi döntőbizottsághoz. Az alperesi vállalat munkaügyi döntőbizottsága a felperes panaszát elutasította. A munkaügyi döntőbizottság az eljárás során megállapította, hogy a felperes már 1963. évben szilikózis megbetegedés miatt gyógykezelés alatt állt, 3 A munkaügyi vitában eljáró szerv 1973. január 1-ét követően a járásbíróság helyett a munkaügyi bíróság, a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen pedig nem felülvizsgálati kérelemmel, hanem keresettel lehet fordulni a munkaügyi bírósághoz. 125