Nagy Zoltán (szerk.): Munkajogi döntvénytár. Bírósági határozatok 1. kötet, 1970-1975 (Budapest, 1977)

jelenleg is fennáll. A per adatai szerint az új beosztásában a havi átlagkeresete 2200 forint. A felperes korábbi vájári átlagkeresete — előadása szerint — 3200 forint volt. Ezek szerint az új munkakörben elért havi 2200 forint átlagkeresete és a rokkantsági nyugdíj összege — 1963-ban az új munkakörbe kerüléssel — nemcsak hogy elérte az üzemi baleset előtti átlagkeresetét, de azt meg is haladta. A felperesnek tehát akkor — az eddigi adatok szerint — kára nem merült fel. A per adatai szerint az alperesi vállalat a kártérítési igényének lehetősége felől nem tájékoztatta a felperest. Tény az is, hogy a felperes 1970. augusztus 11-ig kártérítési igénnyel nem fordult az alpereshez. A felperes 1970. augusztus 11-én kártérítési igényt jelentett be az alperesnél, a táppénz és az átlagkeresete közötti különbözet megállapítását kérte. Az alperes a kérelmet 1970. augusztus 19-én elévülés címén elutasította. A vállalati munkaügyi döntőbizottság az 1970. szeptember 4-én hozott határozatával a felperes panaszát lényegében az alperes által említett indokok alapján — elévülés címén — elutasította. A felperes a munkaügyi döntőbizottság elutasító határozata ellen felülvizsgálati kérelemmel élt. Ismét az elévülésre hivatkozott. A járásbíróság a felülvizsgálati kérelmet elutasította.1 A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos. A felperes felülvizsgálati kérelmét a per eddigi adatai alapján nem lehetett volna elutasítani. Esetleg arra lehetett volna következtetni, hogy a felperes követelése — amennyiben csak a baleset előtti átlagkeresetet és a rokkantsági nyugdíj közötti különbözet megtérítését kéri — idő előtti. A per eldöntéséhez múlhatatlanul szükséges tényállást azonban sem a munkaügyi döntőbizottság, sem a bíróság nem tárta fel, ennélfogva sem a felperesi igényt, sem annak elévülését nem lehet megállapítani. A felperesnek a perbeli balesetből eredően különböző kárai merülhettek fel. így pl. dologi kár, a táppénzes állomány alatt felmerült keresetveszteség, az alacsonyabb munkakörbe helyezést követően a korábbi — a baleset előtti — munkakörben elért átlagkereset és az új munkakörben elért átlagkereset közötti különbözet, valamint a rokkantsági nyugállományba vonulása esetén a baleset előtti munkakörben elért átlagkereset és a nyugdíj különbözete. A felperes sem a munkaügyi döntőbizottság, sem a bíróság előtt nem jelölte meg pontosan, hogy ezeket is figyelembe véve milyen kárának a megtérítését kéri. Márpedig ez nem közömbös, mert ez dönti el az igény érvényesíthetőségének kezdő időpontját, következésképpen az elévülés kérdését is. A felperes azt adta elő, hogy az üzemi balesetből eredően 1963. január 1. napjával került rokkantsági nyugállományba, de a megmaradt munkaerejét ezt követően is hasznosította és hasznosítja. A nyugdíj és az újabb munkakörben elért átlagkereset a korábbi átlagkereset összegét nemcsak hogy eléri, de meg is haladja. 1 A munkaügyi vitában eljáró szerv 1973. január 1-ét követően a járásbíróság helyett a munkaügyi bíróság, a munkaügyi döntőbizottság határozata ellen pedig nem felülvizsgálati kérelemmel, hanem keresettel lehet fordulni a munkaügyi bírósághoz. Lásd az 1972. évi 29. sz. tvr. 1. §-ával módosított Mt. 63. §-ában foglalt rendelkezést, továbbá a Pp-nek az 1972. évi 26. sz. tvr-rel megállapított 349. §-át. 121