Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

I. 1. A Magyar Népköztársaság Elnöki Tanácsának a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveiről szóló 14/1973. számú határozata szerint a jogszabályokat egységesen, társadalmi, politikai, gazdasági céljaiknak megfelelően kell alkalmazni. Meg kell szüntetni az olykor még ellentmondásos, formális és szubjektív jogalkalmazást (I. 3.). Ennek az általános követelménynek a súlyosító és enyhítő körülmények értékelésénél is érvényesülnie kell. Ezt kívánja szolgálni a jelen irányelv. A Büntető Törvénykönyv (Btk.) 64. §-ának (1) bekezdése szerint a büntetést — céljának (34. §) szem előtt tartásával — a törvényben meghatározott keretek közt úgy kell kiszabni, hogy igazodjék a bűncselekmény és az elkövető társadalomra veszélyességéhez, a bűnösség fokához, továbbá az egyéb súlyosító és enyhítő körülményekhez. A törvény a bűnösségi körülményeknek példálózó felsorolását sem tartalmazza. A Btk. rendszerében minden olyan körülmény, amelyet a bíróság a büntetés kiszabásánál értékel, súlyosító vagy enyhítő. A bíróság mindenkor a konkrét eset összes alanyi és tárgyi körülményeinek az egybevetése alapján foglal állást abban a kérdésben, hogy milyen nyomatékkal értékel valamely bűnösségi körülményt. A bűnösségi körülmények értékelése terén a teljes egységet — olyan értelemben, mint a jogi minősítésnél — ugyan nem lehet elérni, de törekedni kell arra, hogy azonos alanyi jellegű és tárgyi súlyú bűncselekmény miatt alapjában megközelítően azonos büntetés kiszabására kerüljön sor. Ez is a szocialista törvényesség követelménye, amelynek elengedhetetlen feltétele a bűnösségi körülmények egységes értelmezése. 2. Az irányelv biztosítani kívánja, hogy a büntetés kiszabása — a Büntető Törvénykönyv rendelkezései alapján — a jogalkalmazás jogpolitikai irányelveivel összhangban történjék. A bűnösségi körülmények száma szinte korlátlan, változatai kimeríthetetlenek. Ehhez képest az irányelv arra szorítkozik, hogy a leggyakrabban előforduló bűnösségi körülményekről adjon egységes elvi iránymutatást. Egyben kiküszöbölni kívánja a még tapasztalható formális hivatkozást olyan bűnösségi körülményekre, amelyeket a bíróság a büntetés kiszabásánál ténylegesen nem értékel, csupán felsorol. Szükségtelen apró elkövetési magatartási mozzanatokat bűnösségi körülményként értékelni, ha azoknak a büntetéskiszabás szempontjából nincs jelentősége. Ugyancsak szükségtelen külön kiemelni a súlyosító vagy az enyhítő körülmények hiányát. Nem indokolt továbbá az egymást fedő körülmények külön-külön való szerepeltetése. Szükségtelen — közelebbről meg nem indokoltan — külön utalni a bűncselekmény tárgyi súlyára vagy az elkövető társadalomra veszélyességére. 3. Az egyes bűnösségi körülmények értékelése szempontjának ismertetését megelőzően szükséges néhány fontosabb általános megállapítás. a) A bíróságnak az enyhítő és a súlyosító körülményeket sohasem elvont általánosságban kell értékelnie, hanem mint reális társadalmi tényeket, illetve az elkövető személyi tulajdonságait. A bűncselekmény elkövetését lehetővé tevő okok, a konkrétan ható kriminogén tényezők felismerése a 47