Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

a személyiség oly fokú degradáció jávai járhat, amely már megközelíti az elmebetegséget és ilyen esetben a beszámítási képesség korlátozott lehet". Összefoglalva a pszichopátia a Btk. 21. §-a (1) vagy (2) bekezdésének alkalmazására általában és feltétlenül nem szolgálhat alapul, hanem csupán akkor, ha már elmebetegség jellegű, vagy hogyha — ettől függetlenül — olyan tudatzavart idéz elő, amely képtelenné teszi az elkövetőt cselekménye társadalomra veszélyes következményeinek felismerésére, avagy arra, hogy e felismerésnek megfelelően cselekedjék, illetve mindebben korlátozza. Önként értetődően az utóbbi esetben sem kell a Btk. 69. §-át szükségképpen alkalmazni. V. Abból, hogy a pszichopátia meghatározott bűncselekmény elkövetésénél kriminogén okként szerepelhet, még nem következik, hogy ezért azt szükségképpen a büntetés kiszabásánál enyhítő körülményként kellene értékelni. A büntetőjogi értékelésnek az a sematikus módja, amely a pszichopátiát általában enyhítő körülményként értékeli, nélkülözi a kellő elvi alapot, elmeorvostudományi vonatkozásban is helytelen. Egyben azt a veszélyt is rejti magában, hogy éppen a bűnelkövetők olyan kategóriájával szemben vezethet indokolatlanul enyhe büntetés kiszabására, ahol erre — a személyi társadalomra veszélyességük fokára tekintettel — valójában indok nincsen. A gyakorlatban egyébként is a pszichopátia ilyen értékelése sokszor csupán formális, valójában nem hat ki a büntetés mértékének meghatározására. A kriminológiáikig és jogilag helyes szemlélet szerint a pszichopátiás állapot — amely az elkövető személyiségvizsgálata körében egyébként jelentős lehet — a büntetés kiszabásánál általában nem enyhítő körülmény. Közömbös, ha a terhelt rendellenes személyiségszerkezete és az elkövetett bűncselekmény között közvetlen kapcsolat nincsen. Súlyosbító körülményként viszont egymagában az elkövető pszichopata mivolta nem értékelhető. A bűnösségi körülmények körében azonban mindennemű merev, kategorikus értékelést a differenciálás követelménye elvileg kizár: következésképpen helytelen lenne az elkövető pszichopata voltának enyhítő körülményként való értékelését kivételt nem tűrően kizárni. így enyhítő körülmény lehet az is, ha az elkövető pszichopátiája súlyos fokú pathológiás vonásokat is mutat, amelyek azonban a terhelt beszámíthatóságát nem korlátozzák, s ehhez képest a Btk. 21. §-a (2) bekezdésének alkalmazására alapul nem szolgálnak. A fiatalkorú bűnelkövetőknél a fentieken kívül a pszichopátia értékelésének különös jelentősége lehet abból az igen lényeges szempontból is, hogy a bíróság büntetést vagy intézkedést alkalmazzon velük szemben, a rendellenes személyiség kialakulását kompenzáló hatás elérésére. VI. Amennyiben a cselekmény elkövetése kapcsán pszichopátia fennállására alaposan utaló tünetek észlelhetők, indokoltnak mutatkozhat a terhelt elmeorvosszakértői megvizsgálása, különösen ha ez a beszámítási képességének megítélése szempontjából szükséges. Bár a szakértői vélemény a bíróságra nem kötelező, kézenfekvő, hogy a helyes elbírálás szempontjából ennek nagy fontossága van, különösen mert, egyrészt a pszichopátia különböző formákban és fokozatokban jelentkezik, másrészt mert elhatárolása a neurózistól és pszichózistól rendkívül nehéz. Adott esetben csak elmeorvosszakértői vélemény alapján derítheti fel a bíróság megalapozottan a bűnelkövető rendellenes személyiségszerkezetének jellegét, kialakulásának élettani és lélektani körülményeit, valamint 19