Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

IV. cím A büntethetőség akadályai Az elmebetegség, a gyengeelméjűség és a tudatzavar 21. § 16. BK 506. sz. Iránymutatás az elkövető pszichopátiájának büntetőjogi értékelésére. I. Az ítélkezési gyakorlat az elkövető pszichopátiájának a büntetőjogi megítélése tekintetében nem egységes és nem felel meg teljesen sem a differenciálás követelményének, sem az elmeorvostudomány eredményeinek. A bíróságok ugyanis a büntetés kiszabásánál az elkövető pszichopata voltát nem ritkán sematikusan enyhítő körülményként értékelik anélkül, hogy közelebbről felderítenék és elemeznék az adott esetben a pszichopátia milyenségét és fokát. Szükségesnek mutatkozik tehát a büntetéskiszabás e fontos terén a jogpolitikai elveknek megfelelő differenciálás követelményének megvalósítása érdekében az elmeorvostudomány kutatási eredményeit is szem előtt tartó iránymutatás adása. II. A pszichopátia pszichiátriai fogalom. Az orvostudomány ennek fogalmi meghatározása és jellemző vonásainak diagnosztizálása terén nem egységes. A jelentős véleményeltérések nagy részben arra vezethetők vissza, hogy maga a pszichopátia megjelenési formái és fokozatai rendkívül különböző változatokban jelentkeznek. A büntetőjogi megítélés szempontjából elégséges annyi, hogy a pszichopátia önmagában nem betegség, hanem a személyiségnek olyan tartósan rendellenes állapota, amely az érzelmi, akarati vagy cselekvőképesség zavarát idézheti elő, de az értelmi készséget nem érinti. A pszichopaták diszharmonikusan fejlett személyek, akiknél a személyiség összetevői között hiányzik a kellő összhang, jellemük kisebb vagy nagyobb fokú eltorzulást mutat. Kriminológiai szempontból különösen jellemző rájuk az érzelmi szféra nagymérvű ingadozása, az ingerlékenység, az indulatkitörésekre való hajlam, az ösztönélet zavara, az akaratgyengeség stb. Büntetőjogi szempontból a pszichopátiának az a negatív vonása fontos, hogy a rendellenes személyiségszerkezetük folytán a pszichopaták társadalmi alkalmazkodási képessége az átlagosnál gyengébb vagy éppen hiányos. A külső világ benyomásaira és ingereire eltérően reagálhatnak, életvezetésük egyenetlen, s nemegyszer antiszociális. Ennek következménye, hogy a pszichopaták viszonylag gyakrabban ütköznek össze a társadalmi együttélés szabályaival, és szegik meg a büntetőjogilag szankcionált tilalmakat. A fentiekből kitűnik, hogy a pszichopátia mint rendellenes személyiségszerkezet, önmagában nem tartozik az elmebetegségek közé. Előfordulhat azonban, hogy kialakulásában jelentős szerepe lehet a korábban lezajlott elme- vagy idegbetegségnek. III. A pszichopátiának a bűnözéssel való összefüggése kétségtelen. A bűnelkövetők viszonylag jelentős részénél megállapítható — kisebb vagy nagyobb fokban — a pszichopátia valamilyen formája. A társadalmi adaptáció 17