Mátyás Miklós (szerk.): Katonai büntetőjogi döntvénytár. Bírósági határozatok. 1973. január-1978. október (Budapest, 1979)

ság vonja felelősségre — szabadságvesztés kiszabása nem mutatkozott szükségesnek. Az adott esetben a büntetési célok megfelelő súlyú és a vádlott vagyoni és kereseti viszonyaihoz igazodó pénzfőbüntetéssel, valamint az első fokú bíróság által helyesen alkalmazott rendfokozatban való visszavetés mellékbüntetéssel is elérhetők. Ekként a Legfelsőbb Bíróság a vádlott büntetését a terhére helyesen megállapított bűncselekményért a Btk. 68. §-a (2) bekezdésének e) pontja alkalmazásával 8000 Ft pénzfőbüntetésre szállította le. (Legf. Bír. Katf. II. 349/1973. sz.) 114. A hivatalos személy cselekménye csak akkor minősíthető hivatali visszaélés bűntettének, ha magatartása nem valósítja meg valamely más, speciális hivatali bűncselekmény tényállási elemeit. A katonai bíróság a rendőr tiszthelyettes vádlottat hivatali visszaélés bűntette miatt katonai fogdában végrehajtandó szabadságvesztésre ítélte. Az első fokú bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott a járási rendőrkapitányság állományában nyomozói beosztásban teljesített szolgálatot. Elöljárói 1973. december 25-ére ügyeletes tiszti szolgálatba osztották be, amelyet lakásán kellett ellátnia és a szükséghez képest innen hívták be szolgálati helyére. A vádlott az esti órákban a lakásán italozni kezdett és 22 óra körüli időpontra már láthatóan ittas állapotba került. 22 órakor arról kapott értesítést, hogy két polgári személy bűncselekményre utaló magatartást tanúsított. A vádlott a szükséges intézkedés megtétele céljából szolgálati helyére ment. A rendőrkapitányság épületében az előállított két polgári személyt bántalmazta oly módon, hogy mindkettőjüket arcul ütötte és hajukat megráncigálta. Durva fellépésének az épületben tartózkodó és az eseményeket észlelő egyik rendőr vetett véget, majd értesítette elöljárójukat, aki a vádlottat azonnal leváltotta a szolgálatból. Tévedett az első fokú bíróság a vádlott cselekményének a minősítésénél. A bűnösség alapjául szolgáló tényállás szerint a vádlottat 1973. december 25-én ügyeletes tiszti szolgálatba vezényelték. A vádlottat — mint ügyeletes tisztet — e szolgálati tevékenységével összefüggésben értesítették arról, hogy két polgári személy bűncselekményt követett el és erre tekintettel ment a szolgálati helyére. A vádlott tehát nem saját elhatározásából helyezkedett szolgálatba ittas állapotban, hanem azt megelőzően elöljárói rendelték szolgálatba. Az italozással éppen a szolgálat szabályait szegte meg. Szolgálatba helyezése és a sértettekkel szembeni intézkedése ekként önmagában jogszerű volt, s csak maga a bántalmazás bizonyult jogellenesnek. E magatartást így egyébként jogszerű hivatali ténykedése során tanúsította. A Legfelsőbb Bíróság pedig már korábban rámutatott arra (BPD 3905.), hogy a Btk. 144. §-ában írt hivatali visszaélés generális tényállás. A hivatalos személy cselekménye ezért csak akkor minősíthető az említett bűncselekménynek, ha a magatartás valamely más hivatali bűncselekmény tényelemeit nem meríti ki. Ha azonban más, ahhoz képest speciális hivatali bűncselekmény is megvalósult, akkor nem a Btk. 144. §-ába ütköző hivatali visszaélés bűntettét, hanem a másik hivatali bűncselekményt kell megállapítani. A kifejtettekből következik, hogy nincs mód a vádlott cselekményének a Btk. 144. §-a szerinti hivatali visszaélés bűntetteként való minősítésére. E bűncselekményhez képest ugyanis a Btk. 145. §-ába ütköző hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás vétsége a speciális hivatali bűncselekmény, 112