Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)
96 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 3. A próbára bocsátott ügycinek egyesítése a Be. 374. §-ának (2) bekezdése szerint kötelező és ennek elmulasztása, illetve elmaradása az elsőfokú eljárásban általában a Be. 261 .-ának (1) bekezdése alá cső eljárási szabálysértés. Ez az eljárási szabálysértés egyben megalapozatlanná teszi az elsőfokú bíróság ítéletét, mivel a megállapított tényállás hiányos. Nem tartalmazza ugyanis a próbára bocsátást elrendelő határozatban megállapított tényállást. A vádlott terhére bejelentett fellebbezés esetén általában nincs eljárásjogi akadálya annak, hogy a másodfokú bíróság a megalapozatlanság kiküszöbölése érdekében egyesítse az ügyeket, és azt meg is kell tennie. Az egyesítés lehetővé teszi, hogy az iratok alapján a tényállást a próbára bocsátást elrendelő határozatban megállapított tényállással kiegészítse [Be. 258. §-a (1) bekezdésének a) pontja], majd a vádlott valamennyi cselekményét együtt bírálja felül. A Be. 241. §-ának (2) bekezdése értelmében a vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek kell tekintetni azt is, amely azt sérelmezi, hogy az elsőfokú eljárásban az ügyek egyesítését és a cselekmények együttes elbírálását elmulasztották. Az ügyek egyesítése akkor is kötelező, ha az első fokon bűnösnek kimondott vádlott terhére nem jelentettek be fellebbezést. Ilyenkor azonban a Be. 241. §-ában meghatározott súlyosítási tilalom a cselekmények együttes felülbírálatát akadályozza. Éppen ezért ilyen esetben a másodfokú bíróság a Be. 261. §-ának (1) bekezdése, illetőleg a Be. 275. §-ának (1) bekezdése alapján - figyelemmel a Be. 234. §-ának (2) bekezdésében foglalt rendelkezésre is - az elsőfokú bíróság ítéletét hatályon kívül helyezi, és az ügyek együttes elbírálására ad iránymutatást. Ha annak a cselekménynek, amely miatt a vádlottat próbára bocsátották, a terhére megállapított jelentősebb súlyú bűncselekmény mellett a felelősségre vonás szempontjából nincs jelentősége, a másodfokú bíróság a Be. 213. §-a (1) bekezdésének d) pontjára figyelemmel a Be. 263. §-a alapján a próbára bocsátást elrendelő határozatot hatályon kívül helyezi, és az ezzel a határozattal elbírált cselekmény miatt az eljárást megszünteti. Ilyenkor természetesen az ítélet hatályon kívül helyezésére nem kerülhet sor. Nincs lehetőség az ügyek egyesítésére és a cselekmények együttes felülbírálására, ha a vádlottat közvádas ügyben bocsátották próbára, és az elsőfokú bíróság magánvádas ügyben mulasztotta el az ügyek egyesítését. A 2. pont szerint az ügyek egyesítésének előfeltétele ebben az esetben az, hogy az ügyész átvegye a magánvádlótól a vád képviseletét. A másodfokú eljárásban azonban erre már lehetőség nincs. Minthogy az ügyésznek a kötelező egyesítés miatt át kellett volna vennie a vád képviseletét a magánvádlótól, az egyébként önmagában nézve törvényes magánvád nem tekinthető törvényes vádnak. Ezért a másodfokú bíróság ebben az esetben a Be. 250. §-ának III. pontja alapján hatályon kívül helyezi az elsőfokú bíróság ítéletét, és az iratokat az ügyésznek küldi meg a vádképviselet átvételének megfontolása végett. Ezt csak akkor mellőzheti, ha a Be. 327. §-ának (2) bekezdése alapján az eljárást a magánvádló indítványára megszünteti. BK 150. /. A különböző bíróságok elöli folyamatban levő ügyek egyesítése, illetőleg egyesítésének mellőzése kérdésében az együttes elbírálásra hatáskörrel és illetékességgel rendelkező bíróság dönt. A bíróság az előtte folyamatban lévő ügyet az egyesilés kérdésében határozathozatalra jogosult bírósághoz az egyesítés megfontolása végett küldi meg. II. Az ügyésznek (magánvádlónak), a vádlottnak, a védőnek, illetve a sértettnek az ügy egyesítésére, elkülönítésére vonatkozóan a tárgyalás megkezdése előtt előterjeszteti indítványát a bíróság alakszerű határozatban (végzésben) bírálja el, amely ellen az indítványtételre jogosullak fellebbezéssel élhetnek. Ugyancsak f ellebbezésnek van helye, ha a bíróság ebben a kérdésben a tárgyalás megkezdése elölt hivatalból dönt. A tárgyalás megkezdése után az e tárgyban hozott határozat pervezető jellegű, amely ellen külön fellebbezésnek nincs helye. A Be. 32. §-ának (1) bekezdése a tárgyi összefüggés esetére az ugyanazon eljárásban történő felelősségre vonást fő szabályként írja elő. A Be. 32. §-ának (2) bekezdése ellenben célszerűségi szempontból - az eljárás tárgyára, az abban részt vevő személyekre vagy egyéb okra tekintettel csupán lehetőséget ad az ügyek egyesítésére.