Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)
46 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÚ ÁLLÁSFOGLALÁSOK Annak megállapítása szempontjából, hogy a vádlott keresete, illetve jövedelme a pénzmellékbüntetés vonatkozásában megfelelő-e, a családtagok közül csak annak a vádlottal egy háztartásban élő családtagnak a keresete, illetve jövedelme vehető figyelembe, aki a vádlottat terhelő tartási kötelezettség tekintetében vele egy sorban ugyancsak tartásra kötelezett. De ez a kereset, illetve jövedelem is csupán abból a szempontból jön tekintetbe, hogy a tartásra szoruló családtagok eltartása nem kizárólag a vádlott keresetét, illetve jövedelmét terhelt hanem ez a kiadás megoszlik közte és a vele egy sorban ugyancsak tartásra kötelezett családtagok között; ennyivel tehát a vádlott keresete, jövedelme e kiadások alól mentesül. Az olyan családtagok keresete, illetve jövedelme azonban, akik a családjogi törvény szerint a vádlottat terhelő tartási kötelezettség tekintetében vele egy sorban tartásra nem kötelezettek, nem vehető figyelembe. Pénzmellékbüntetésnek az ilyen keresetre, illetve jövedelemre figyelemmel történő kiszabása ugyanis azt eredményezné, hogy annak megfizetése az említett személyekre hárulna át, amire pedig törvényes alap nincsen; azáltal egyben a büntetéssel elérni kívánt cél is meghiúsulna. A fentiekből folyik, hogy a házastársa háztartásában élő vagyontalan, keresettel, illetve jövedelemmel nem rendelkező vádlottal szemben pénzmellékbüntetés kiszabásának nincs helye. A törvény ugyanis a megfelelő keresetet, illetve jövedelmet személyhez, éspedig a vádlott személyéhez köti. Nincsen tehát törvényes lehetőség arra, hogy a vádlottal egy háztartásban élő házastárs keresete, illetve jövedelme szolgáljon alapul a pénzmellékbüntetés kiszabásánál. Ez esetben ugyanis a pénzmellékbüntetés végeredményben a bűncselekményt el nem követett házastársat sújtaná. Olyan esetben azonban, amikora megfelelő keresettel, illetve jövedelemmel rendelkező férj vagy feleség - vádlottként szereplő - házastársa nem dolgozik, önálló keresete, jövedelme nincsen: a bíróságnak szorgosan vizsgálni kell, nincs-e olyan közös vagyona, amely a pénzmellékbüntetés alkalmazásának alapjául szolgálhatna. BK 64. Ha a kényszergyógykezelésre kötelezett személlyel szemben már a jogerős ítélet meghozatala előtt ideiglenes kényszergyógykezelést rendeltek el, a Be. 373. §-ának (2) bekezdésében meghatározott határidőt ebben az esetben is az intézetbe való befogadás napjától - nem pedig a kényszergyógykezelést elrendelő Ítélet jogerőre emelkedésétől - kell számítani. A kényszergyógykezelés mint intézkedés [Btk. 70. § (1) bek. 3. pont, illetve Btk. 74. § (1) bekezdés] azzal szemben rendelhető el, aki elmeműködésének kóros állapotában elkövetett - személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó - cselekménye miatt nem büntethető [Btk. 24. § (1) bekezdés] és tartani kell attól, hogy hasonló cselekményt fog elkövetni. További feltétele ezen intézkedés alkalmazásának az, hogy az elkövetővel szemben - büntethetősége esetén - egyévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést kellene kiszabni. A kényszergyógykezelés tehát - amint az a Btk. 74. §-ához fűzött miniszteri indokolásból is kitűnik - olyan intézkedés, amelynek kettős célja van: egyrészt az elkövető gyógyítása, másfelől a társadalom védelme, vagyis annak megakadályozása, hogy a beteg újból súlyosabb megítélésű, személy elleni erőszakos vagy közveszélyt okozó - büntetendő - cselekményt kövessen el. Ezeknek a céloknak a mielőbbi megvalósítása érdekében teszi lehetővé a Be. 98. §-ának (1) bekezdése az ideiglenes kényszergyógykezelés elrendelését annál a személynél, akinél alaposan lehet következtetni arra, hogy kényszergyógykezelését a későbbiekben el kell majd rendelni. Ez az ideiglenes kényszergyógykezelés az előzetes fogva tartás fogalmi körébe tartozó kényszerintézkedés - amint az a Btk. 99. §-ához fűzött miniszteri indokolásból kitűnik -, mivel ez az intézkedés a személyi szabadság megfosztásával jár. A Btk. 74. §-ának (3) bekezdése a kényszergyógykezelés időtartamát nem határozza meg, hanem úgy rendelkezik, hogy a kényszergyógykezelést meg kell szüntetni, ha szükségessége már nem áll fenn. A kényszergyógykezelés felülvizsgálatáról szóló eljárásjogi szabályokat a Be. 373. §-ának rendelkezései tartalmazzák. Ennek az eljárásnak az a célja, hogy a kényszergyógykezelés megkezdésétől, foganatba vételétől számított bizonyos időközönként a bíróság megvizsgálja, hogy a gyógykezelés eredményeként történte olyan változás, amely indokolttá teszi a kényszergyógykezelés megszüntetését.
