Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 143 Oktatási és Továbbképzési Főosztálya által a közlekedési bűncselekményeket tárgyaló bírák számára 1996-ban kiadott módszertani útmutató is.) 2. A Bírósági Határozatok 1997. évi 6. számában 296-11. szám alatt a korábbitól eltérő ítélkezési gyakorlat kialakítása céljából közzétett eseti döntés szerint, ha a járművezető vétlen az ittasan haladó, kivilágítatlan kerékpáros halálos kimenetelű elütésében, de a sértettet segítség nélkül hagyja: cselekménye a segítségnyújtás alapesete, és nem annak a bűntetti alakzata szerint minősül. A határozat jogi indokolása szerint a terhelt - mint a balesettel érintett jármű vezetője - megállt ugyan a baleset közelében, de nem nyújtott segítséget a sértettnek, nem teljesítette az értesítési kötelezettségét sem, és a helyszínt az erre jogosult engedélye nélkül hagyta el. Ezért a terhére valóban megállapítható a segítségnyújtás elmulasztásának a ténye, azonban tévedett az elsőfokú bíróság, amikor ezt a magatartást a Btk. 172. §-ának (3) bekezdése szerint - a veszélyhelyzetet előidéző által elkövetett bűntettnek - minősítette. A megyei bíróság álláspontja szerint az említett rendelkezés szövegéből nem következik az, hogy a vétlen magatartással előidézett veszélyhelyzet is megalapozza a minősített eset megállapítását. Az ellentétes ítélkezési gyakorlat ugyanis figyelmen kívül hagyja, hogy a korábbi törvényszöveg [az 1961. évi V. törvény 259. §-ának (3) bekezdése] egyértelműen tartalmazta azt a törvényhozói szándékot, hogy a súlyosabb megítélésű segítségnyújtási kötelezettség azokat terheli, akik a segítségre szoruló személy fenyegetett helyzetét akár gondatlan, akár vétlen magatartásukkal okozták. Az ennek a jogalkotói szándéknak az alapján kialakított bírói gyakorlat azonban a most hatályos jogszabályi szövegből nem következik. A magyar büntetőjogi rendszertől idegen az objektív felelősségi fonna, amit a Btk. miniszteri indokolása kriminálpolitikai indíttatásúnak jelöl meg. A Btk. 10. §-a szerint: bűncselekmény az a szándékosan vagy - ha a törvény a gondatlan elkövetést is bünteti - gondatlanságból elkövetett cselekmény, amely veszélyes a társadalomra, és amelyre a törvény büntetés kiszabását rendeli. „Bűnösség nélkül nincs büntetőjogi felelősség", és a bűnösségnek a törvényi tényállás valamennyi elemérc ki kell terjednie. Ezekből a törvényi követelményekből az következik, hogy akit nem terhelt bűnösség, amikor a magatartását kifejtette, büntetőjogi értelemben felelőssé nem tehető. Az adott esetben pedig a terhelt sem szándékos, sem gondatlan magatartással nem hatott közre a baleset bekövetkezésében, ezért nem róható fel neki a veszélyhelyzet előidézése. Kétségtelen azonban, hogy a terhelt magatartása megvalósította a Btk. 172. §-ának (1) bekezdése szerinti segítségnyújtás elmulasztásának vétségét: ezért a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a terhelt bűnösségét e vétségben állapította meg (Bács-Kiskun Megyei Bíróság 1. Bf. 1150/1994. sz.). 3. A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága a Bf. IV. 541/1997/3. számú ítéletével a Vas Megyei Bíróság B. 99/1996/21. számú ítéletét megváltoztatva, a terheltet a foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétségének vádja alól - mert a vád tárgyává tett cselekmény nem bűncselekmény - felmentette; a terhére fennmaradó a segítségnyújtás elmulasztásának büntette [Btk. 172. § (2) és (3) bek.] miatt új büntetést szabott ki. Az irányadó tényállás lényege szerint a vaddisznóra vadászó terhelt a lőfegyverével vétlenül okozott halálos sérülést a sértettnek, mivel a Vadászati Szabályzat fegyverhasználati rendelkezéseit nem sértette meg. A terhelt azonban tudatában volt annak, hogy a sértett segítségre szorul, mert a súlyos vérző sérülését észlelte; felismerte azt is, hogy a veszélyhelyzetet, amelynek nyomán a sebzés bekövetkezett, a saját - bár vétlen - magatartásával ő idézte elő; azt is tudta, hogy a vadász foglalkozásának szabályai a segítségnyújtásra kifejezetten kötelezik. A Vadászati Szabályzat nem csupán kötelezővé teszi a segítségnyújtást, hanem annak D/44, pontja meghatározza a teljesítés módját is. A vadászvizsgát tett terhelt a részletesen előírt segítségnyújtási kötelezettségeit nem teljesítette. A terhelt mulasztása és a sértett halála között az okozati összefüggés megállapítható, mert ha a terhelt a számára előírt módon teljesiti a segítség nyújtását, a sértett élete nagy valószínűséggel megmenthető lett volna. Mindezekre figyelemmel a Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az elsőfokú ítélet rendelkezését, amely a terhelt bűnösségét a Btk. 172. §-ának (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdésre tekintettel a (3) bekezdés második fordulata szerint minősülő bűntettben állapította meg.