Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

112 BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK a másodfokú bíróság az önálló büntetésként alkalmazott mellékbüntetésről főbüntetésre térne át, a vádlott terhére bejelentett fellebbezés hiányában. Mivel a főbüntetés helyett a mellékbüntetés önálló alkalmazása enyhébb joghátrányt jelent, nem következik be a súlyosítási tilalom sérelme, ha a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által a főbüntetés mellett eredetileg alkalmazott mellékbüntetés helyett önálló büntetésül más mellékbüntetést alkalmaz, feltéve, hogy annak a törvényi előfeltételei egyébként adottak. 8. Változatlan érvényű elvi követelmény, hogy a büntetés kiszabását nem érintő, hanem kizárólag a büntetés-végrehajtás körébe tartozó járulékos kérdéseket érintő hátrányosabb rendelkezést célzó fellebbezés a súlyosítási tilalom szempontjából nem tekinthető a vádlott terhére bejelentett fellebbezésnek, és az elsőfokú ítélet e tekintetben történő megváltoztatása nem sérti a súlyosítási tilalmat. Ennek a követelménynek töretlen érvényesülése általában igaz valamennyi, a büntetés-végrehajtás körébe tartozó kérdésre. Ennek megfelelően kell hangsúlyozni, hogy a feltételes szabadságra vonatkozó rendelkezéseknek a vádlott terhére történő megváltoztatása nem tartozik a súlyosítási tilalom fogalomkörébe. Ezzel szemben - és az előző általános elvi követelmény alól kizárólagos kivétel - az életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabása esetén, a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának a megállapítása. E tekintetben ugyanis az elsőfokú bíróság döntése - a vádlott terhére szóló fellebbezés hiányában - köti a másodfokon eljáró bíróságot, és ezért a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontját - az elsőfokú ítéletben megállapítotthoz képest - későbbi időpontban nem határozhatja meg. Az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának - 20 és 30 év közötti - meghatározását a Btk. általános része a feltételes szabadságra bocsátásra vonatkozó általános anyagi jogi rendelkezések között tartalmazza [Btk. 47/A § (2) bek.], mégis azáltal, hogy ennek egyértelmű megállapítását az ítélet rendelkező részében teszi kötelezővé a bíróság számára, s ezzel gyakorlatilag büntetéskiszabási feltételt állapít meg. A törvény anyagi rendelkezésének helyes értelmezése szerint tehát az életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélés esetén a feltételes szabadságra bocsátás legkorábbi időpontjának törvényi keretek közötti megállapítása a büntetéskiszabás - bírói mérlegelésen alapuló - része, és ennek a későbbi időpontban történő meghatározása a vádlott terhére szigorúbb tartamú főbüntetés megállapítását eredményezi. Akiszabott büntetés természetesen ez esetben is maga az életfogytig tartó szabadságvesztés, az abból való szabadulás lehetőségének olyan kizárásos természetű meghatározása azonban, hogy az legkorábban csak évekkel később hatályosulhat, miként azt az elsőfokú bíróság eldöntötte, ténylegesen hátrányos természetű megváltoztató határozat meghozatalára adna lehetőséget, ami a Be. 241. §-ának (1) bekezdését sértené. BK 159. /. Ha a másodfokú bíróság megállapítása szerint a felülbírált cselekmény olyan minősítés alá esik, amelynél fogva a védelem a Be. 47. §-ának a) pontja értelmében a büntetőeljárásban kőtelező, és az elsőfokú tárgyaláson védő nem vett részt: az elsőfokú bíróság ítéletét a Be. 250. §-ának Il/d. pontja alapján hatályon kívül kell helyezni. II. Nincs helye az ítélet hatályon kívül helyezésének a védő részvételének a hiánya miatt abban az esetben, ha az elsőfokú bíróság tévesen ötévi szabadságvesztésnél súlyosabban büntetendő bűncselekményben állapította meg a terhelt bűnösségét, a másodfokú bíróság álláspontja szerint azonban öt évet meg nem haladó tartamú szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekmény valósult meg. III. A védő kirendelése akkor is a hatóság határozata folytán veszti hatályát, ha a kirendelés oka megszűnt. I. Azt a kérdést, hogy a Be. 47. §-ának a) pontja értelmében a védőnek a tárgyaláson való részvétele kötelező, nem a vádiratban, illetve az elsőfokú ítéletben megjelölt téves minősítés, hanem az elsőfokú bíróság ítéletében megállapított tények és a tényeknek törvényes minősítése alapján kell eldönteni. A másodfokú bíróság törvényes minősítése tehát visszahat az elsőfokú eljárásra. II. A Be. 47. §-ának a) pontja és 52. §-a (1) bekezdésének a) pontja értelmében a védő részvétele a tárgyaláson kötelező, ha a bűncselekményre a törvény ötévi szabadságvesztésnél súlyosabb büntetést rendel. E vonatkozásban a vád tárgyává tett cselekmény törvényes minősítése a döntő. Az a körülmény.