Berkes György et al.: Büntetőjog 1973-2000, 1. kötet (Budapest, 2001)

BÜNTETŐJOGI ÉS BÜNTETŐ ELJÁRÁSJOGI TÁRGYÜ ÁLLÁSFOGLALÁSOK 101 - ha a gondatlansága nagyfokú és a bekövetkezett eredmény is súlyos; ha az elkövetők szervezetten követték el a bűncselekményt. b) Kifogásolható életvezetésű elkövetőkkel szemben - a Btk. 90. §-ában meghatározott ok hiányában - akkor kerülhet sor a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésére, ha az elkövető jelentősebb társadalomra veszélyességű bűncselekményt követett el, de a bűnösségének foka kisebb vagy a cselekmény kisebb mértékben veszélyes a társadalomra, de a bűnösség foka jelentősebb. Próbára bocsátás próbaideje alatt elkövetett bűncselekmény esetében azonban fokozott gonddal szükséges vizsgálni, hogy elérhető-e a büntetés célja a szabadságvesztés végrehajtásának felfüggesztésével olyan elkövetővel szemben, akinél a feltételes felelősségre vonás másik változata már eredménytelennek bizonyult. A kifogásolható életvezetésű elkövetőt rendszerint indokolt pártfogó felügyelet alá helyezni. Az 1/3. pont iránymutatása megfelelően alkalmazható. Általában nem függeszthető fel a szabadságvesztés végrehajtása azokkal szemben, akik alkoholista életmódjukból vagy erkölcstelen szemléletükből fakadóan jelentősebb társadalomra veszélyességű bűncselekményt avagy bűncselekmények sorozatát követték el, illetve személyi társadalomra veszélyességük egyébként kiemelkedő. c) A felfüggesztett szabadságvesztés mellett alkalmazott mellékbüntetés azonnali joghátrányt jelent, és úgy indokolt alkalmazni (olyan esetben is, amikor a törvénynél fogva nem kötelező), hogy a főbüntetéssel együttesen gyakorolt hatásával elősegítse a büntetés céljának az elérését. 3. Az egy évnél hosszabb, de két évet meg nem haladó szabadságvesztés végrehajtását csak,.különös méltánylást érdemlő esetben" lehet felfüggeszteni. Ilyen tartamú szabadságvesztést a bíróság jelentős társadalomra veszélyességű bűncselekmény miatt szab ki, ezért - az általános megelőzés követelményét is figyelembe véve - a büntetés végrehajtásának felfüggesztése kivételes. A Btk. 89. §-a (2) bekezdésének alkalmazásában is előtérben állnak az egyéni megelőzés szempontjai. Elsősorban az elkövető személyi körülményei érdemelhetnek különös méltánylást (pl. súlyos betegsége, családi viszonyai, kiemelkedő érdemei), de nem kizárólag. Szükséges figyelembe venni a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatos körülményeket is (a bűnösség kisebb foka, a cselekmény menthető indítéka, a sértett kihívó magatartása stb.). 4. A pénzbüntetés a szabadságvesztésnél lényegesen enyhébb jogkövetkezmény. Ezért ha a bíróság a büntetés enyhítésére vonatkozó rendelkezések (Btk. 87. §) alapján szabja ki, végrehajtásának felfüggesztésére - mint további kedvezményre - általában nem kerülhet sor. Más a helyzet, ha a bíróság vagylagosan vagy kizárólagosan pénzbüntetéssel büntetendő bűncselekmény miatt alkalmaz pénzbüntetést. Ilyenkor a szabadságvesztés kiszabása esetén irányadó szempontok értelemszerű figyelembevételével dönt a büntetés végrehajtásának felfüggesztéséről. Elsősorban az elkövető személyi körülményei: előrehaladott életkora, súlyos betegsége, rendkívül kedvezőtlen vagyoni és jövedelmi, családi viszonyai indokolhatják a felfüggesztést. 5. A Btk. 89. §-ának (3) bekezdése szerint a pénzbüntetés próbaideje egy év; a vétség miatt kiszabott szabadságvesztés egy évtől három évig; a bűntett miatt kiszabott szabadságvesztés két évtől öt évig terjedő próbaidőre függeszthető fel. A próbaidőt években kell meghatározni, és a kiszabott szabadságvesztésnél rövidebb nem lehet. Ezek szerint szabadságvesztés kiszabása esetén a próbaidő tartama mindenekelőtt attól függ, hogy a cselekmény vétség-e vagy bűntett. Ebben a törvényi szabályozásban kifejezésre jut a bűncselekmények társadalomra veszélyességének különböző súlya, illetve a szándékosan és a gondatlanságból elkövetett bűncselekmények eltérő jellege. A szándékosan elkövetett bűncselekmények esetében általában hosszabb tartamú próbaidőt indokolt meghatározni. A próbaidő tartamának meghatározásánál a bíróság általában ugyanazokat a körülményeket értékeli, amelyeket büntetés kiszabása során, illetve a Btk. 89. §-ának alkalmazásánál már figyelembe vett, de részben más szempontból. Ha az elkövető személyi körülményei kedvezőek, előtérbe kerülnek a bűncselekmény elkövetésének körülményei: a bűncselekmény jellege, a bűnösség foka, a bűncselekmény indítéka, az elkövetőnek a bűncselekmény elkövetése után tanúsított magatartása (megbánta a bűncselekményt, jóvátette az okozott kárt stb.). Mindezeket a körülményeket elsősorban az egyéni megelőzés szempontjából kell értékelni, és ennek megfelelően lehet a próbaidő tartamát egyéniesítve megállapítani.

Next

/
Oldalképek
Tartalom