Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

Az adásvétel A III. r. alperes és a felperes az 1990. április 12-én kötött írásbeli adásvételi szerződéssel az ingatlannyilvántartásban nevükön álló házingatlant eladták az I. r. és a II. r. alperesnek 200 000 forint vételárért. A szerződés 2. pontjában III. r. alperes elismerte, hogy a vételárat hiánytalanul átvette. A felperes a 2. pontban foglalt szerződési nyilatkozata szerint pedig kijelentette: „az ingatlanból őt nem illeti meg semmi, ennélfogva a vételárra részben sem tart igényt, az ingatlan-nyilvántartásban tévedésből szerepel tulajdonosként." A felperes keresetében a szerződést a Ptk. 210. §ának (1) és (4) bekezdése alapján tévedés, illetve az alperesek részéről történt megtévesztése címén megtámadta. Az alperesek a kereset elutasítását kérték. Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította, ítéletének az indokolásában részletesen kifejtette, hogy a szerződés megkötésekor a felperes lényeges körülményt illetően nem volt tévedésben, és a szerződést kötő felek nem tévesztették meg. Tisztában volt a szerződés tartalmával, ellenértékre azért nem tartott igényt, mert a nagyszülők halála utáni osztályos egyezség folytán az eladott ingatlan - az ingatlan-nyilvántartástól eltérően - nem őt, hanem az alperesi családot illette meg. A felperes fellebbezett az ítélet ellen, kérte annak megváltoztatását, keresetének helytadó ítélet meghozatalát. A másodfokú bíróság ítéletével az első fokú ítéletet helybenhagyta. ítéletének indokolása szerint a felperest terhelte volna annak bizonyítása, hogy tévedését az alperesek okozták vagy felismerhették [Ptk. 210. § (1) 71