Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

A jogszavatosság mintegy három heti időtartamra - letartóztatták. A büntetőeljárást az osztrák bíróság a II. r. felperessel szemben megszűntette, a személygépkocsit azonban elkobozta, és azt a tulajdonost kártalanító osztrák biztosítónak adta ki. Az ítélet indokolásának jogi okfejtése szerint az í. r. alperes kárfelelőssége a Ptk. 339. §. és 349. §-ainak (1) bekezdései értelmében nem állapítható meg, mert az I. r. alperesnek a II. r. alperes és az I. r. felperes szerzésekor nem volt tudomása arról, hogy a személygépkocsit Ausztriában ellopták. A II. r. alperes és az I. r. felperes közötti adásvételi szerződést a bíróság a Ptk. 200. íjának (2) bekezdése alapján semmisnek tekintette, mert a II. r. alperes nem szerezte meg a személygépkocsi tulajdonjogát, ennélfogva a Ptk. 112. §-ának (1) bekezdésében szabályozott, a tulajdonost megillető rendelkezési jog korlátjába ütköző szerződést kötött. Ehhez képest - a Ptk. 237. §-ának (1) bekezdése alapján - a szerződéskötést megelőző helyzetet kellett visszaállítani. A II. r. alperes a vételárat és az átírási illetéket köteles az I. r. felperesnek megfizetni. A vételár a gépkocsi adott állapotának felelt meg, a felperesek nem bizonyították, hogy a gépkocsi javításának költségei a II. r. alperest terhelték volna. Miután a II. r. alperes alappal hihette, hogy tulajdonosa a személygépkocsinak, jóhiszemű eladóként nincsen egyéb kárfelelőssége. A felperesek fellebbezésükben a keresetük szerinti összegben kérték az alperesek egyetemleges marasztalását. Hivatkozásuk szerint az I. r. alperes a gépkocsi sorozatos átírásakor nem ta195