Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

A jogszavatosság e J°S gyakorlása előtt az eladót megfelelő ha­táridő kitűzésével kell felhívni arra, hogy a vevő tulajdonszerzésének akadályát hárítsa el. Az I. r. alperes nem késedelmeskedett a póthagyatéki eljárás kezdeményezésével, a közjegyző, illetve a földhivatal esetleges késedelmes eljárása nem róható a terhére. A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizs­gálati kérelemmel, kérve annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását. Álláspontja szerint jogszerű­en állt el a szerződésétől, mert bár a vételárat 1993. június 30-án kifizette, a mai napig sem tudta megszerezni az ingatlan tulajdonjogát. A felülvizsgálati kérelem nem alapos, mert a jogerős ítélet nem jogszabálysértő. Helytállóan állapította meg a másodfokú bí­róság, hogy a felperes nem volt jogosult az elál­lásra, mert az l.r. alperes megfelelően járt el an­nak érdekében, hogy a felperes tulajdonszerzé­sének akadályát elhárítsa. Az 1. r. alperes a pót­hagyatéki eljárást a felperes felhívására késede­lem nélkül megindította, és az 1994. június 30­án (hat nappal a felperes perindítását követően) meghozott póthagyaték átadó végzés alapján tulajdonjogát a földhivatal 1994. augusztus 22­én be is jegyezte. Ezen időponttól kezdve a fel­perest semmi sem zárta el attól, hogy tulajdonjo­gát bejegyeztesse. A kifejtettekre figyelemmel a Legfelsőbb Bí­róság a Pp. 274. §-ának (4) bekezdése értelmé­ben tárgyaláson kívül meghozott ítéletével a Pp. 275/'A. §-ának (1) bekezdése alapján a jogerős 187

Next

/
Oldalképek
Tartalom