Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

A jogszavatosság gépkocsi szakértő által megállapított értékével [Ptk. 369. § (1) és (4) bekezdések]. A másodfokú bíróság helyes indokai alapján hagyta helyben az elsőfokú bíróság ítéletét. A másodfokú bíróság álláspontja is az volt, hogy a felperes a nem tulajdonos alperestől nem szerez­hette meg a BMW személygépkocsi tulajdonjo­gát. Továbbá a peres felek bármelyike és M. A. között sem jött létre adásvételi szerződés. Mivel az eredeti állapot nem volt helyreállítható, a fel­peres kártérítésként követelhette az általa eladott Chevrolet gépkocsi árát. A jogerős ítélet ellen az alperes élt felülvizs­gálati kérelemmel, kérve annak hatályon kívül helyezését és az első fokú ítélet megváltoztatá­sával a kereset elutasítását. Álláspontja szerint a Chevrolet személygépkocsiért cserébe adta a BMW személygépkocsit. A csere perfektuáló­dott, a gépkocsin a felperes tulajdont szerzett, bár azt nem íratta a nevére, hanem azt értékesíte­ni kívánta. Formálisan az alperestől származó megbízás alapján a gépkocsi az autókereskedő tulajdonába került, mégpedig mint kereskedel­mi forgalomban levő dolog attól - a felek egyi­ke által sem ismert körülménytől - függetlenül, hogy a gépkocsi lopott volt. A felperes ily mó­don nem az alperessel szemben, hanem csak M. A.-val szemben érvényesítheti igényét. A felperes ellenkérelme a jogerős ítélet hatá­lyában való fenntartására irányult. A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Előrebocsátja a Legfelsőbb Bíróság, hogy a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem­180

Next

/
Oldalképek
Tartalom