Baranyai János: Az adásvétel és a csere (Budapest, 2000)

Az adásvétel A felülvizsgálati kérelem nem alapos. Helytállóan fejtette ki jogerős ítéletében a bíró­ság, hogy a Ptk. 117. §-ának (1) bekezdése tulaj­donszerzéssel kapcsolatos dologi jogi szabály, amely nem zárja ki azt, hogy a fél olyan dolog tu­lajdonjogának átruházására vállaljon kötelezettsé­get, amelynek még nem tulajdonosa. Ilyen esetek­ben a kötelmi jogviszony tartalma az is, hogy a fél a harmadik személytől megszerezze a dolog tulaj­donjogát, és ezt követően pedig már teljesítheti a Ptk. 365. §-ának (1) bekezdése szerinti átruházási kötelezettségét. Ha azonban a szerződésnek ekként való teljesítése már eleve teljes bizonyossággal ki­zárt, a jogügylet lehetetlen szolgáltatásra irányul ­s mint ilyen - a Ptk. 227. §-ának (2) bekezdése alap­ján semmis. A perbeli esetben tehát a szerződés semmissége - az eladó vételi joga folytán - fel sem merülhe­tett, és a szerződésszerű teljesítés is megtörtént. A felülvizsgálati kérelemben foglaltakra utalás­sal csupán megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a most tárgyalt tartalmú szerződések esetében nincs szükség a szerződésben az átruházó fél tulajdon­szerzési kötelezettségének kifejezett kikötésére, a másik fél szerződéses érdekét ugyanis kellően ol­talmazza a jogszavatosságnak a Ptk. 369. §-ának (1) bekezdésében foglalt szabálya, amely a részére - kártérítési igény mellett - elállási jogot biztosít. Végül megjegyzi a Legfelsőbb Bíróság, hogy a felperes keresete az adásvételi szerződés semmis­ségének megállapítására irányult - ennélfogva a pertárgy értéke a Pp. 24. §-ának (1) bekezdése sze­rint azonos a szerződésben kikötött vételárral. Té­102

Next

/
Oldalképek
Tartalom