Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

A kárért felelős személy a leiperes életterét beszűkítette, mozgáslehetőségének jelentős korlátozása az életét megnehezíti, ezért az alperes köteles nem vagyoni kártérítést fizetni. Úgy foglalt állást, hogy a gyermeket ért hátrány ellensúlyozására a kártérítés járadék formájában való meghatározása alkalmas, mert a felperes helyzete még kialakulatlan. Az ítélet ellen a felperes fellebbezett egyösszegű kártérítés megállapítása végett. A másodfokon eljárt Legfelsőbb Bíróság leszögezte: eljárásjogi akadálya nem volt annak, hogy az elsőfokú bíróság a felperes által kért egyösszegű kártérítés helyett járadék formájában határozza meg a nem vagyoni kárpótlást, mert a kártérítés módjának megállapításánál nem érvényesül a kérelemhez kötöttség. (PK 44. sz. áf.) A kártérítés alkalmazott módját azonban annak szem előtt tartásával kell meghatározni, hogy jól szolgálja a kártérítési felelősség célját: a károsodott személy lehetőleg a károsodás előtti helyzetbe hozását. Ezért szükséges értékelni a felperes életkorát, a társadalomban elfoglalt helyzetét, a káreseménynek a károsult személyével való összefüggését. Az adott nem vagyoni kárigény alapja a jelentős egészségkárosodás, ami súlyos munkaképesség-csökkenést is okozott, ezért az összefüggő hátrányokat kell vizsgálni. Ezek megfelelő értékelése alapján az egyösszegű kártérítés a leginkább alkalmas arra, hogy biztosítsa a felperes kiegyensúlyozott, teljes értékű felnőtté válását, csökkent munkaképességéhez igazodó pályaválasztását. A nem vagyoni kárpótlás egy25