Köles Tibor: Orvosi műhiba perek (Budapest, 1999)

Idegg} ógj ás/.;it lyi kár bekövetkezte is becslésen alapul, amelynek objektív mércéje nincs, s amelyet éppen e/.ért a jo­gi szabályozásban alkotmányosan nem lehet kö­vetkezményekhez igazítani. Ebben egyedül a bíró­ságok józanságának, személyes elkötelezettségé­nek és mértékének lehet meghatározó szerepe". (Miskolci Városi Bíróság 27. P. 23 334/1993. sz.) A megyei bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Indokolásában még a következők­re mutatott rá: az elvárható legnagyobb gondosság a felperes esetében azt jelentette volna, hogy az egyébként görcsös állapotban levő beteg mellett maga az orvos vagy az orvos által megbízott ápo­lónő tartózkodjék, végig felügyelet alatt tartva a felperest annak érdekében, hogy az intravénásán behelyezett injekciós tű nehogy elcsússzék. Ha a kicsúszás vagy elcsúszás megtörténik, az ott tar­tózkodó és a felügyeletet végig biztosító orvosi vagy ápolónői ellátás megvalósul, azonnal észlel­ték volna a tű elcsúszását, és rögtön tudták volna a megfelelő kezelési módot alkalmazni. (Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2. Pf. 22 389/1994. sz.) A beteg elvárható felügyelete A felperes a 70-es években két alkalommal pszichiátriai kezelés alatt állott. 19.. februárjában idegbecsípődés miatt került az alperes kórház ne­urológiai osztályára. A beteget a kórházba mentő­vel szállították be, és ekkor élettársa is elkísérte. A betegfelvételnél a felperes korábbi pszichiátriai 127

Next

/
Oldalképek
Tartalom