Kőrös András: Házassági vagyonjog (Budapest, 1995)
Csjt. 27. §(1) tanú szerint az alperes „összeroppant" volna és „elhamarkodott cselekedetre" szánhatta volna el magát. A kérdés elbírálásánál jelentősége van annak is, hogy az alperes a rabkeresményét mire fordította. Ha a házastársi összetartozás tudata és a kapcsolat fenntartásának szándéka mindkét házastárs részéről fennállott, ezt az alperes úgy juttathatta volna kifejezésre, hogy keresetét a háztartás fenntartására és a közös vagyon gyarapítására rendelkezésre bocsátja. Az alperes azonban maga sem állította, hogy a rabkeresményéből megmaradt megtakarításait a felperes rendelkezésére bocsátotta. Téves ezért a másodfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy az ingatlan, amelyet a felperes az alperes szabadságvesztés büntetésének idején szerzett, a házastársak vagyonközösségéhez tartozik (LB P. törv. II. 20 253/ 1977.). Az életközösség megszűnésének időpontja az egyik házastárs intézeti kezelése esetén A házasfelek között az életközösség megszűnését nem lehet megállapítani pusztán azon az alapon, hogy az egyik házasfél bármilyen hosszú ideig tartó klinikai kezelés vagy szociális betegotthoni ápolás alá kerül, ha közöttük az együvé tartozás érzése, az érzelmi és gazdasági kapcsolat fennmaradt. Ez pedig a felek között a felperes gyógyintézetbe történő első beszállítását követően 13